Kiállítás

2022.07.15. 18:00

Pitypangok üzenete a csopaki galériában

Többéves tervezgetést követően nyílt meg Kalocsai Enikő festőművész Pitypanguniverzum című kiállítása a Zámbó Attila képzőművész által vezetett, a festői csopaki szőlőtáblák között működő ZM&G Galériában.

Tóth B. Zsuzsa

Kalocsai Enikő festőművész ( a képeken) Pitypanguniverzum című kiállítása látható a Zámbó galériában, Csopakon Fotó: galéria

A művész 10 táblaképet és öt objektet mutat be a tárlaton, ahol az alkotások között két újonnan létrehozott, eddig még kiállításra még nem került alkotása szintén szerepel.  

Amint azt a kiállítást megnyitó Matits Ferenc művészettörténész elmondta, az egyik debütáló festmény – a Belső erő című - élénk vitalitásról tanúskodó mű, míg a másik a Kitörési lehetőségek című alkotás nyomasztó szürkeségével hívja fel magára a figyelmet, amelyen azonban néhány sárga virágkezdemény tűnik fel. - A művészt 2016-ban kezdte el foglalkoztatni a pongyolapitypangok világa és azóta több kiállításon is bemutatta e hétköznapi növénnyel kapcsolatos festményeit, objektjeit. Ezek a festmények, bár egyazon téma ihlette őket, mégis igen változatosak. Az egyik felülnézetből egy sárga virágokkal gazdag zöld mezőt jelenít meg, míg a másik egy közeli virágportré, a harmadik pedig a pihegömbökké alakult virágokat mutatja be. A festmények többségét meghatározó zöld és kék szín, illetve az organikus művek tartalmi vonatkozásai a kiállítóteret szerencsés módon kapcsolják az épület falain kívüli természethez. Az így kialakult összhang nagyban hozzájárul a kiállítás pozitív hangulatához, amit felerősít a művész őszinte, közvetlen, dinamikus, posztmodern ábrázolásmódja. A művész nagy természetbarát és a Képzőművészeti Egyetemen szerzett technikai ismereteit ötvözve alkotói, művészi tehetségével, Pitypang-sorozatával arra törekszik, hogy a részletekre, a világ szépségeire kevésbé fogékony korunkban felhívja a figyelmet a hétköznapi növényre. Ismereteit szakkönyveken kívül közvetlen megfigyeléseire alapozza. A pitypang különböző alakváltó ciklusait szemlélve, a folyamatot fényképekkel dokumentálja, továbbá a növény sokféle megjelenési formáiból mintákat gyűjt, majd azokból objekteket, festményeket készít. Műveit tiszta színek, izgalmas motívum- és színmegfeleltetések, valamint struktúrák jellemzik, amihez legtöbb alkotásánál lendületes, kiérlelt szerkesztésmód párosul.

Forrás: galéria

Finom tónusátmenetei, árnyalatai, biztos vonalvezetése, rendszerteremtő készsége teszik munkáit harmonikussá, élvezhetővé – mondta a szónok. Matits Ferenc és hangsúlyozta, hogy a művész e hétköznapi növény különböző léptékű és méretű megjelenítésével üzen valamennyiünknek, hogy keressük és találjuk meg a szépet és jót környezetünkben. Legyen az akár egy olyan kis virág, amelyik reggel kinyitja sárga szirmait, este becsukja, majd hogy-hogy nem fehér gömbbé alakul, amit a szellő, vagy a mi ráfújásunk szerte röpít, hogy még több virág szökkengessen szárba, és a folyamat újra meg újra megismétlődhessen.  Jó okot ad elgondolkodni a természet e különös metamorfózisán, valamint akár saját emberi sorsunk alakulásán is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában