Szárnyakat adott neki a mesterképzés

2021.04.07. 07:00

Elhivatott közösségépítő a balatonfűzfői művelődési központ új vezetője

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra áprilistól új munkahelyen kamatoztatja a győri Széchenyi István Egyetemen megszerzett mesterdiplomáját. A balatonfűzfői Vágfalvi Ottó Művelődési Központ és Könyvtár vezetője lett. Kalandos, mégis céltudatos életút áll mögötte és újabb kihívások előtte.

Rimányi Zita

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra Balatonfűzfőn folytatja a megkezdett munkát

Forrás: Széchenyi egyetem

Fotó: Picasa

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra édesapja munkájából kifolyólag Moszkvában nőtt fel, ahol már gyerekként természetes közegének érezte a multikulturális közösséget. Az Oroszországban eltöltött gyermek- évek jelentős hatással voltak rá, korán meg kellett tanulnia azonosulni egy másik kultúrával, miközben megőrizte magyar identitását is. Az érettségit Veszprémben tette le, majd közgazdasági oklevelet szerzett, de már akkor tudta, hogy kulturális, művelődési területen szeretne elhelyezkedni. 2007-től a Hungarofest Nonprofit Kft. KultúrPont Irodájában dolgozott, részt vett a Kultúrák közötti párbeszéd európai évének koordinálásában, valamint a Kínában rendezett magyar kulturális évad lebonyolításában is. Felsőfokú tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen, a ráckevei Ács Károly Művelődési Központ intézményvezetőjeként kezdte el. Miután családjával visszaköltöztek a Balaton-felvidékre, mesterdiplomáját már a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságának módszertani referenseként vette át.

A háromgyermekes édesanyának komoly logisztikai kihívást jelentett, hogy munkája mellett eleinte Ráckevéről, később Veszprémből oldja meg a mesterképzésen való részvételt, ő mégis Győrt és a Széchenyi-egyetemet választotta. – Nagyon szerettem a Széchenyi István Egyetemre járni. Az Apáczai Csere János Kar családias környezetében zajlott a képzés, amelyen összesen négyen vettünk részt. Ebben a lelkesítő légkörben partnerként kezeltek minket az oktatók – mondta Szerdahelyiné Lőrincz Nóra.

Szerdahelyiné Lőrincz Nóra Balatonfűzfőn folytatja a megkezdett munkát Fotó: Széchenyi egyetem

A Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék hangulata teljesen beszippantotta. Ott ugyanis egyedülálló lehetőségek nyíltak meg előtte: Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens, későbbi témavezetője szervezésében elutazhattak Erdélybe, és többször vettek részt közös terepgyakorlaton, ami meghatározta azt a szoros kötődést, amely a képzés végeztével is megmaradt köztük. Szerdahelyiné Lőrincz Nóra kiemelte, bár hosszú évek óta tevékenyen dolgozik a közművelődés és a közösségépítés területén, mesterképzése során mégis tudott új ismereteket és módszertant elsajátítani, illetve egyfajta rendszerbe foglalta eddigi tapasztalatát és tudásanyagát.

Úgy fogalmazott, áprilistól „visszatért a terepre”. Balatonfűzfőn szeretné a megkezdett munkát folytatni, amelynek célja a közösségépítés és a művelődésszervezés, mindez minél szélesebb kulturális körben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában