Így báloztak száz éve – Korabeli fotókon a veszprémi farsangozók

Veszprém megye falvainak elfeledett vagy éppenséggel betiltott farsangvégi szokásait egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, most viszont a korabeli világ egy másik rétegére, a polgári társadalomra és az ő bálozási hagyományaikra fókuszálunk.

A múltidézéshez a Napló archívumát hívjuk segítségül, hiszen 1995 januárjában Molnár Jánosné kiváló írásban foglalta össze a téma legérdekesebb pontjait.

Több mint száztíz évvel ezelőtt, 1905-ben, az akkor körülbelül 14000 lakost számláló Veszprémben rengeteg egyesület és kulturális társaság létezett, és szinte kivétel nélkül mind farsangi mulatságra hívta a megyeszékhely lakóit.

„Minden társadalmi rétege megtalálta a szórakozását: az értelmiségi, hivatalnoki réteg éppúgy, mint az iparral, kereskedelemmel foglalkozók; fiatalok és idősebbek egyaránt. A városban működő civil szerveződések (kaszinó, egyesület, asztaltársaság) megteremtették tagjaik számára a kikapcsolódás lehetőségét. A Nemzeti Kaszinó, a Népkör, a Jótékony Nőegylet, az Iparoskör, az Ipartestület, a Petőfi-kör, a Barátság-kör, a Vörösmarty-kör, a Kossuth Lajos Olvasókör, a kereskedők kaszinója, a cipészek és csizmadiák szakegylete, a fazekasok ipartársulata, az önkéntes tűzoltóegylet zenekara, a Dalegyesület mind-mind táncvigalmat rendezett.”

A farsangi bálok belépődíja általában 1 korona volt, de aki megtehette, adhatott nagyobb összeget is a belépőért. Ennek azért is volt jelentősége, mert a befolyt összeget többnyire jótékony célra használták fel az egyesületek.

„Veszprém városában nem volt gond a bálok helyszínének kiválasztása. A legtöbb táncvigalmat a Korona Szálló (Mackó cukrászda épületegyüttese) földszinti nagytermében és az emeleti helyiségekben rendezték. De a Nemzeti Kaszinó (a Pósa-házzal szemben állott, a tér túloldalán), az Erzsébet Szálló (a volt SZOT-székház környékén), illetve a Magyar Király Szálló (a mai színészház) is fogadta a mulatni vágyó csoportokat.” Kedvelt helyszín volt továbbá az Elit kávéház, amely a mai Hangvilla helyén állt egykor.

A hintókon és bérkocsikon érkező bálozók elegáns ruhákba bújtak a mulatság estélyére. A leírások szerint a hölgyek testhez simuló selyemruhákban, az urak pedig frakkban táncolták végig az éjszakát. A maszkos, jelmezes szórakozás ebben az időszakban már kikopott a polgári rétegek bálozási szokásai közül.

Érdekes tény, hogy a századforduló környékén a farsangi időszakban jelentősen megnőtt a házasságkötések száma. A korabeli cikkek szerint általában negyvennél is több pár kötötte össze az életét az év legvidámabb napjaiban.

Forrás: Molnár Jánosné – Azok a régi farsangok, Napló, 1995.01.21.