Már a második világháború alatt felfedezték a Seuso-kincset?

Dézsy Zoltán filmrendező az 1990-es évek kezdete óta kutatja a Seuso-kincs történetét. 1996-ban mutatták be a témával foglalkozó dokumentumfilmjének az első, 2016-ban pedig a második, bővített változatát. Ez utóbbi változatban szólal meg Havasi Péter egykori felsősomlyói lakos, aki elmeséli, milyen különös történetnek volt tanúja tizenhárom évesen, 1944 vége felé.

Elmondása szerint kihallgatta két magyar katonatiszt, egy hadnagy és egy százados beszélgetését, amelyben egy hatalmas kincs elrejtésének körülményeiről egyeztettek. A hadnagy és további négy, ismeretlen rangú katona elrejtette egy bányajáratban azt a hat ládát megtöltő ezüstkincset, amelyet közösen találtak. Az elrejtést követően berobbantották a bányajárat bejáratát. Ez­után állítólag a hadnagy leitatta és kézigránáttal felrobbantotta a négy katonát. A leszámolás után felkereste a századost és átadta neki a kincs pontos rejtekhelyét bemutató két térkép közül az egyiket, majd távozott. Elmondása szerint az ekkor lezajlott beszélgetést hallgatta ki Havasi Péter, aki határozottan állította, hogy a később Seuso-kincs néven ismertté vált leletegyüttes szerepel ebben a történetben is.

Amennyiben hiteles Havasi Péter beszámolója, hogyan kapcsolódhat ez a kincs történetének többi részéhez? Úgy gondolom – egyetértve Hajdú Éva korábbi miniszteri biztos és Visy Zsolt régészprofesszor véleményével –, hogy a kincset először a Szabadbattyán közelében található Seuso-villa fűtésalagútjában rejthették el. A legalább negyven tárgy önmagában is nagy mérettel és tömeggel rendelkezik, a komplett leletegyüttesre – Havasi Péter beszámolója szerint hat ládát töltöttek meg a kinccsel – pedig még inkább vonatkozik a megállapítás, hogy nagy és nehéz volt. Számomra teljes mértékben logikus és meggyőző, hogy a lehető legkézenfekvőbb helyen, a Seuso-villa fűtésalagútjában rejtették el eredetileg. Valószínűtlennek tartom, hogy több kilométerre elmozgatták volna az eredeti elrejtés során, különösen abban az esetben, ha a barbár betörés elől menekülve gyorsan kellett kiüríteni a villát.

A Szabadbattyán közelében lévő eredeti rejtekhelyen találhatták meg a kincset 1944-ben a magyar katonák. Többféle katonai tevékenység is jár földmunkával, minél tovább áll egy helyben a front, annál valószínűbb, hogy sor kerül ilyen jellegű tevékenységre, amely során a magyar katonák felfedezik a kincset az eredeti rejtekhelyen, a Seuso-villa fűtésalagútjában. Ezután következhetett a kincs második elrejtése, konkrétan az, hogy a magyar katonák átszállították a kőszárhegyi bányába, elhelyezték egy megfelelőnek talált bányajáratban, majd berobbantották annak bejáratát. Ezután történhetett meg a Havasi Péter által kihallgatott beszélgetésben megemlített „leszámolás”. Valószínűleg a százados és a hadnagy sem élte túl a háborút, ugyanis nem mentek vissza a tárgyakért… A Seuso-kincs 1944 és 1976 között valóban a kőszárhegyi bányában lehetett elrejtve. Itt találhatta aztán meg a tárgyakat Sümegh József kincsvadász 1976 körül. Amikor pedig behívták sorkatonának, elrejtette a tárgyak még birtokában lévő részét a harmadik olyan rejtekhelyen, a kőszárhegyi Borbély-pincében, ahol 1980 decemberéig rejtőzött a kincs napjainkban ismert része. Innen rabolhatták el a tárgyakat Sümegh József gyilkosai.

Amennyiben hiteles Havasi Péter beszámolója az 1944-ben történtekről, értékelésem szerint ez az eseménysor tűnik a legvalószínűbbnek a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján.