Jogsértés

2024.04.27. 12:04

Választási jogsértést jelentett be Pápa polgármestere

Jogsértést követett el, megsértette a választás tisztaságának megóvása, továbbá a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási eljárási alapelveket, ezért a pápai helyi választási bizottság a további jogsértéstől eltiltja az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik–Konzervatívok, LMP – Magyarország Zöld Pártja, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom, Párbeszéd a Zöldek Pártja hat közös képviselőjelöltjét, Molnár Bálintot, Kovács Józsefet, Grőber Attilát, Vonnák Andreát, Vadász Krisztinát és Kerti Györgyit.

Haraszti Gábor

A város honlapján közzétett jegyzőkönyv szerint Áldozó Tamás polgármesterjelölt nyújtott be kifogást 23 bizonyíték csatolásával Molnár Bálint, Kovács József, Grőber Attila, Vonnák Andrea, Vadász Krisztina és Kerti Györgyi vonatkozásában, mivel a Közösen Pápáért Egyesület jelöltjeként nevezik meg magukat, az egyesülethez kapcsolódó elnevezést és logót tüntetik fel a róluk készült képeken, viszont a közösségi oldalakon, videómegosztó oldalakon és rendezvényeken egyáltalán nem, vagy csak marginálisan (például videó végén egy képkockában) jelenítik meg a mögöttük álló valós jelölőszervezetet. Az említett egyesület egyikőjük esetében sem jelölőszervezet és nem is lehet az. Ezzel azt a látszatot próbálják kelteni a szavazópolgárok, illetve mindenki más felé, hogy ők egy civil szervezet jelöltjei, és nem jelölik meg a valóban őket jelölő pártokat – idézi a Pápai Médiacentrum a jegyzőkönyvet, egyben a kifogástevő bejelentését.

Áldozó Tamás szerint megpróbálták becsapni a pápaiakat
Áldozó Tamás szerint megpróbálták becsapni a pápaiakat
Forrás: Facebook

A helyi választási bizottság megállapította, hogy a kifogásban említett személyek nem jelöltjei a Közösen Pápáért Egyesületnek, tekintettel arra, hogy ezt az egyesületet az illetékes választási bizottság nem vette jelölőszervezetként nyilvántartásba a helyi önkormányzati választáson. A bizottság a közhiteles civil szervezetek nyilvántartása alapján megállapította, hogy ez azért sem történhetett meg, mert az egyesület a választás kitűzésekor a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen nem szerepel. A bizottság határozata nem jogerős, az ellen három napon belül fellebbezés nyújtható be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában