Elindult a tavaszi ültetési időszak

2024.03.31. 15:00

Balatonalmádiban is sok fát telepítettek a programnak köszönhetően

Erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, a Településfásítási program pedig a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés Magyarországon – hangsúlyozta Nagy István agárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, ahol az Országfásítási program részeként elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka.

MTI

A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt három évben a megvalósításhoz a Vidékfejlesztési program biztosított kétmilliárd forint támogatást, az idei feladatokra pedig 550 millió forint áll rendelkezésre. Kiemelte: év elején hirdették meg a tízezer lélekszám alatti települések zöldítését szolgáló program negyedik ütemét. Az önkormányzatok tízezer sorfát igényelhettek, a tavaszi ültetési időszakra négyezer, az őszire hatezer sorfa volt elérhető. 

Idén is 13 fafajból lehetett választani, településenként legalább tíz, legfeljebb harminc darabot, a szakszerű ültetéshez támasztókaró, takarómulcs és védőrács is rendelkezésre áll – tette hozzá.

Nagy István elmondta, hogy idén a legtöbb sikeres igénylés Somogy vármegyéből érkezett, ez 48 települést jelent. A legkisebb igénylő település a 27 lakost számláló Zala vármegyei Lendvajakabfa, míg a legnagyobb a Veszprém vármegyei Balatonalmádi, 9943 lakossal. Az elmúlt három évben 1500 településen 46 ezer sorfát ültettek el – fűzte hozzá. Az agrárminiszter hangoztatta, hogy a program sikerét nemcsak az eddig kihelyezett fák mennyisége igazolja, hanem a jelentkezés nagysága is: idén rövid idő alatt elfogytak a rendelkezésre álló fák, a túljelentkezés háromszoros volt.

Nagy István hangoztatta, hogy az Országfásítási program 2019-es meghirdetése óta 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek támogatást a gazdák. Az erdősítést támogató, egymást kiegészítő programok révén idehaza az erdők térfoglalása folyamatosan nő. Kiemelte, hogy a kormány stratégiai elemként tekint továbbra is az ország erdővagyonára, mert az erdők megmaradása és gyarapodása a jövőnk záloga. Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a cél az, hogy az ország fával borított területe 27 százalékra növekedjen – mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában