Összefogás

2023.11.14. 12:00

Fórum a vasút újranyitásáért Veszprém és a Balaton-part között

A 11-es (Győr–Veszprém), illetve a 27-es (Veszprém–Lepsény) vasúti szárnyvonalak újbóli összekapcsolásának, a Balaton-partnak a megyeszékhelyekről vonattal való megközelítésének érdekében fórumot szervez a Bakonyvasút Szövetség Küngösön, a Faluházban november 17-én, pénteken 10 és 14 óra között.

Benkő Péter

Jó kezdeményezések rendszeresen vannak, ezt most eredményekre kívánják váltani

Fotó: Benkő Péter

Az említett vasútvonalakon hosszú időn át közlekedtek a balatoni vonatok, régebben mind az északi, mind a déli partra, később már csak az északira, Zánka-Köveskál állomásig. A 90-es években az összeköttetés megszűnt, a 27-es vonalnak pedig már csak a Veszprém–Papkeszi szakasza járható a 2007-es mellékvonal-bezárások óta, de csupán teherszállításra használják azt is. A tervek azonban nem álltak, nem állnak le, 2018-ban mozdonyos különvonatot indított a szövetség figyelemfelhívó jelleggel, idén pedig egy magánszemély kezdeményezésére indult el Veszprémből Papkeszire motorkocsis különvonat, utóbbiról lapunk is beszámolt.

Most tehát újból összegyűlnek a közösségi közlekedés támogatói, és várják mindazokat, akik – egyelőre elvben, később gyakorlatban is – támogatni kívánják Győr, Veszprém és a közbeeső települések a Balaton-parti összeköttetésének újbóli, vasúttal történő megvalósítását.

A fórumon ismertetik a 11-es és a 27-es vonalak összekötésének előnyeit, ismertetik Hajmáskér, Lepsény és a köztes települések közösségi közlekedésének megoldatlan problémáit a 27-es vonal személyforgalmának szüneteltetése óta. Bemutatják a vasútvonal jelenlegi állapotát, átmeneti hasznosítási lehetőségeit, majd mindkét vonal infrastrukturális helyzetét, a fejlesztéshez szükséges beruházások körvonalait. Írásba foglalják a kezdeményezéseket, melyhez várják a csatlakozni szándékozókat. A program zárásaként a vasúti megállóhely épületében létesített tájházat tekintik meg a résztvevők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában