Magas színvonalú igazságszolgáltatás

2023.05.03. 15:20

Több mutatóban is országos átlag felett teljesítettek a vármegye bíróságai

Több mint nyolc százalékkal csökkent az ügyhátralék a vármegye bíróságain, hangzott el az összbírói értekezlet előtti tájékoztatón a Veszprémi Törvényszéken szerdán.

Marton Attila

Laczkó Henriett, a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivője, Némethné Szent-Gály Edit és Senyei György

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Független, pártatlan és magas színvonalú igazságszolgáltatás jellemezte Veszprém vármegye bíróságait 2022-ben is, hangsúlyozta Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A tavalyi adatok kapcsán elmondta, országosan 2,8 százalékkal kevesebb ügy érkezett a bíróságokra, mint egy évvel korábban. A Veszprémi Törvényszéken és a vármegye járásbíróságain 5,2 százalékkal csökkent a beérkezett ügyek száma. Az OBH elnöke kiemelte, a vármegyében az előző évekhez hasonlóan tavaly is csökkent az ügyhátralék, ugyanis a befejezett ügyek (29 124) száma meghaladta a beérkezett ügyek számát (28 744). 

Senyei György elmondta, a bíróságok munkájáról az ítélkezés megalapozottsága és az időszerűségi mutatók is képet adnak. Ennek kapcsán elmondta, 2020 augusztusa óta országosan több mint 40 százalékkal csökkent a két éven túli ügyek száma, a Veszprémi Törvényszéken egyharmadával mérséklődött ezeknek az ügyeknek a száma. Arról is beszélt, a vármegye járásbíróságain civilisztika ügyszakban első fokon az ítéletek 93 százaléka ellen nem éltek jogorvoslattal a felek, ami meghaladta az országos átlagot. Kiemelte azt is, a törvényszéken első fokon büntetőügyeknél sem 2021-ben, sem 2022-ben nem volt hatályon kívül helyezés. 

Senyei György megjegyezte, tavaly több mint egymilliárd forint értékben végeztek épületenergetikai korszerűsítést a Veszprémi Törvényszék bíróságain. A távmeghallgatások száma tavaly megközelítette az 1300-at. 

Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke arról beszélt, az idei évben kiemelt céljaik közé tartozik a megalapozottsági eredmények és időszerűségi mutatók megtartása. Hozzátette, tavaly év végén 52 két éven túli ügy folyt a vármegye bíróságain, ezek száma májusra 44-re csökkent. A törvényszék idei feladatai közé tartozik a megüresedett és a közeljövőben megüresedő bírói álláshelyekre álláspályázatok kiírása is. A törvényszék elnöke kitért arra is, a lezárult fűtési szezonban csaknem 35 ezer köbméterrel csökkent a gázfelhasználásuk az egy évvel korábbihoz képest, amely mintegy 32 százalékos energiamegtakarítást jelent. Az elnök megjegyezte, folytatják a bíróságtörténeti kutatásokat, idén a Tapolcai Járásbíróság történetét dolgozzák fel egy kiadványban. 

Az összbírói értekezleten a vármegye bírói karának tagjai mellett részt vett Varga Zs. András, a Kúria elnöke és az Országos Bírói Tanácstól Matusik Tamás és Vasvári Csaba bíró.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában