Együtt nagy dolgokra vagyunk képesek

2023.05.12. 12:34

Átadták az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központot

Veszprémről beszélni hálás, Európáról beszélni nehéz és körültekintést kíván, mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ pénteki átadóján. A kormányfő úgy véli: ha szerencsénk van, megtaláljuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között.

Balla Emőke

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A miniszterelnök kiemelte, Veszprém a 2010-ben megújított Magyarország egyik látványos sikertörténete. Az itt élők mindig büszkék voltak veszprémi mivoltukra, úgy gondolták, veszpréminek lenni minőséget jelent. Szinte tapintható a polgári kultúra, pannon műveltség és öntudat. A kormány teljes szívvel támogatta, hogy Veszprém méltó módon legyen Európa kulturális fővárosa. Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott: Navracsics Tibornak is köszönhető, hogy 116 másik település is része a programnak, a veszprémiek elutasították a szűkkeblűség, önzés szokását, igazi közösséget építettek ki a településekkel. Orbán Viktor megköszönte az Európai Uniónak, hogy Veszprém, így Magyarország mellett döntött. A város teljesítménye mutatja, ha a brüsszeli bürokraták túl túl tudnak lépni a hungarófóbiájukon, akkor Magyarország és Brüsszel nagy dolgokra képes. 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A miniszterelnök kiemelte, az európai államok együttműködése mindig bonyolult dolog volt. A Római Birodalom bukása után eldőlt, hogy Európában saját nyelvvel, kultúrával, ösztönvilággal rendelkező nemzetek lesznek. Szerinte a nemzetállamok felett mindig ott lebegett egy álom: újra egy birodalomba egyesíteni Európát. – Ha szerencsénk van, megtaláljuk az egyensúlyt a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés között – közölte a kormányfő, hozzátéve, ha nincs szerencsénk, elbillen a dolog, és lesz belőle nemzeti konfliktusok aknamezője, vagy a hatalmával visszaélő bürokratikus szervezet. Mint mondta, az Európai Uniót két cél hívta életre: béke és jólét. Ma kötésig állunk egy háborúban és a gzadasági kilátások egyre aggasztóbbak. Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió? - tette fel a kérdést Orbán Viktor. Beszédét úgy zárta: ma ünnepelni jöttünk, és örüljünk annak, hogy még van miért. Éljen Európa kulturális fővárosa, éljen Veszprém, éljen az Európai Unió! 

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a miniszterelnök 2016-os városban mondott beszéde alapján úgy fogalmazott, az elmúlt hét évben mertünk nagy célokat kitűzni, járatlan utakon elindulni. Ezért kaphattuk meg az UNESCO-tól a Zene városa címet, ezért léphetett Veszprém Európa kulturális városai közé és mert a kormány jószándékát és segítőkészséget magunk mögött tudjuk. Közölte, a veszprémi múlt fontos számunkra, ez ad biztos alapot. Az egykori gyermekmenhelyet százhúsz éve építették, de a veszprémiek jövőbeli hite nem változott. Célul tűztük, hogy az évtized végére Veszprém Európa húsz legélhetőbb városa közé kerüljön, közölte. 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A megnyitón közreműködött Navratil Andrea népdalénekes, a Magyar Állami Népi Együttes férfi kamara tánckara és a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara Pál István „Szalonna” vezetésével. 

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Befejeződött az egykori Heim Pál gyermekkórház felújítása és átalakítása, az évtizedek óta elhagyatott és megújulásra váró épület kulturális és szabadidőközpontként nyílt meg. Az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központtal Veszprém egy újabb kulturális-művészeti központtal gazdagodik: otthonra találnak azok a tánc és más mozgásformákat űző emberek és csoportok, amelyek eddig méltatlan körülmények között folyamatosan helyhiánnyal küszködve dolgoztak. Az újjávarázsolt épületben olyan mozgásformákkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a klasszikus balett, a jazz balett, a néptánc, a hip-hop, a modern és kortárs tánc, a falmászás, a taekwondo, a légtorna és a légtánc, a zumba és az aerobic, a petanque és a jóga. Az épületben 12 próbaterem, egy versenyekre alkalmas falmászópálya, egy több száz vendéget befogadni képes rendezvényterem, étterem és kávézó található. A főépületben balett, valamint egyéb tánc- és mozgásformák kaptak helyet, a mellékéképületben (amely a nyolcvanas években mosodaként működött) a veszprémi néptánccsoportok és falmászók tarthatják meg foglalkozásaikat. A beruházás helyszínén egy új, háromszintes parkolóház is épült.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A 11,2 milliárd forintos beruházás a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásának köszönhető. A kivitelezésre kiírt közbeszerzés nyertese a VEMÉV-SZER Kft. és a VeszprémBer Építő Kft. alkotta konzorcium lett, a tervezési feladatokat a Gall és Társai Építésziroda Kft. végezte, a vezető tervező Anthony Gall. A beruházás teljes körű lebonyolítását a Veszprémi Önkormányzat tulajdonában lévő Veszprém 2030 Kft. végezte. Az ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központot egy pályázaton nyertes cég, a Swing-Swing Kft. üzemelteti.

Gyermekmenhely, gyerekkórház, ActiCity – az épület múltja, megújulása

Az Ybl Lajos tervei alapján, Csomay Kálmán és Horváth Sándor veszprémi építőmesterek irányításával mindössze egy év alatt elkészült épület 1905-ben gyermekmenhelyként kezdte meg működését. Az intézmény státusza 1945-ben kezdett fokozatosan megváltozni, és 1950-től már gyermekkórházként működött. A Heim Pál nevét 1955-ben felvevő kórházban egészen 1995-ig gyógyították a gyerekeket.

2018-ban, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerése lehetőséget teremtett arra, hogy az akkor már évtizedek óta kihasználatlanul álló ingatlan megújítására tett erőfeszítések újabb lendületet kapjanak. Bélafi László, a veszprémi Hangvilla megálmodója Anthony Gall építésszel közösen egy komplex, koncepcionális fejlesztési javaslatot dolgozott ki a terület hasznosítására, az épületek megmentésére.

2021 novemberében kezdődött meg a munka, amelynek eredményeként 2023. május 12-én megnyílhatott az ActiCity Tánc- és Mozgásközpont. A 13,5 ezer négyzetméternyi területével és 11,2 milliárd forintnyi költségével a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program legnagyobb projektjének számít.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában