Szól a rádió

2023.02.11. 20:00

Pápán kalandozott a Kossuth Rádió

A Petőfi 200-emlékév apropóján Pápáról szólalt meg a Kossuth Rádió Országjáró című műsora. A műsorvezetők ismert helyszíneken, közismert személyiségek segítségével mutatták be a város értékeit, külön figyelmet szentelve Petőfi Sándor itt-tartózkodásának.

Unger Tamás alpolgármester (középen) az Országjáró két műsorvezetőjével

Fotó: Haraszti Gábor

Nem sokkal 10 óra után a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiből Domokos István szerkesztő-műsorvezető köszöntötte a hallgatókat, aki Halászné Kapcsándi Szilviával beszélgetett arról, hogy Petőfi Pápán „született”, itt lett ugyanis Petrovicsból Petőfi, hiszen a Tolvaj huszár című versét már ezzel a névvel szignózta. A nap során mikrofonvégre kapták többek között Köntös Lászlót, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatóját, Bolla Bernadett fotóst, Mezei László főépítészt, Győry Endréné magángyűjtőt, Csiszár Gyula kovácsmestert, a műsorvezetők ellátogattak az Esterházy-kastélyba, a Kékfestő Múzeumba is. Nem sokkal 12 óra előtt Unger Tamással már a Pannonia Reformatából folytatódott a műsor. Az alpolgármester úgy fogalmazott, sokat jelent a városnak, hogy Pápáról jelentkezett a rádió. Unger Tamás ezután az Országjáró kincsesládájából átvette az előző helyszín, Panyola község meglepetését – egy festményt és egy üveg lekvárt –, majd elhelyezte a város ajándékát, egy kékfestős ajándékcsomagot valamint egy üveg Somlói Juhfarkot, amit elvisznek Mohácsra, a következő helyszínre. 

A műsorvezetők ismert helyszíneken, közismert személyiségek segítségével mutatták be a város értékeit
Fotós: Haraszti Gábor

Domokos István felelős szerkesztő elmondta, a műsor három éve indult, melyben hétről hétre közel hatvanan szólalnak meg.

– Az Országjáró célja, hogy a helyi értékeket, kincseket, embereket, különlegességeket bemutassuk, és hírét vigyük a nagyvilágban. A műsor nagy erénye, hogy nem egy budapesti stúdióba hívjuk az embereket, hanem mi megyünk hozzájuk, a saját miliőjükbe, ahol sokkal jobban ki tudnak tárulkozni és el tudják mondani azokat a szépségeket, ami a területükön jellemző. A Petőfi 200 kapcsán az ismert okok miatt Pápa kihagyhatatlan, a délután folyamán egy különleges séta keretében fel is kerestük azokat a helyeket, amelyek a költő életében fontosak voltak.

A nap során az Esterházy-kastély udvarán Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője „Egy kicsit mindenki" pápai szöveggel ellátott szalagot kötött fel az Országjáró vándorbotjára. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában