Jegyzet

2023.01.18. 12:00

Levegőt!

A borús, esős napokat felváltó derűs időben szívesen mentünk a szabadba. Szívderítő a szinte tavaszias napsütésben sütkérezni, friss levegővel teleszívni a tüdőnket.

G. Takács Mária

Forrás: Pixabay-illusztráció

Az elmúlt napokban is adódott erre alkalom, amit családommal ki is használtunk. A pajtakerti kávézó épületének védelmében sütkérezve élveztük a melengető sugarakat, közben a várhegy oldalát szemlélve sokadszorra állapítottuk meg, milyen szép ez a város. Talán tízpercnyi zavartalan napfürdőzés után döbbenetünkre az Óváros tér alatti házak egyikének kéményéből koromfekete folyam tekeredett az égre. Megrökönyödve meredtünk a magasba törő füst- és koromözönre, ami mind nagyobb területet borított be az addig kristálytiszta égből. Pillanatokig bámultunk szótlanul, mint aki nem hiszi, amit lát, majd az elkeserítő bizonyosság tudatában csak …de hát ki tesz ilyet…, nem tudja, hogy saját magát is mérgezi… jellegű szófoszlányokra voltunk képesek. Tehetetlenül néztük, amint néhány perc alatt az egész völgyet ellepi a fojtogató füst… Évtizedek óta globális, mondhatni égető probléma a Föld légkörének egyre súlyosbodó szennyezése. A tudósok folyamatosan kongatják ez ügyben – is – a vészharangot. Több, de inkább kevesebb sikerrel. A híradókban egyre gyakrabban látunk ijesztő tudósításokat szmoggal sújtott nagyvárosokról, régiókról. Mindezek ellenére a nemzetközi klímacsúcsok nem hozzák el a várt eredményt a légszennyezés csökkentéséről, a globális megállapodásoknál sokkal többre lenne szükség. Nagyon gyakran üzleti érdekek diktálnak, talán a döntéshozók nincsenek is igazán tisztában a veszély mértékével. Ugyanis a Föld tömegéhez, méretéhez képest a légköre igen elenyésző mértékű. Ha egy jókora almához viszonyítjuk planétánkat, a levegőréteg mérete úgy arányul a bolygóhoz, mint az almahéj a gyümölcshöz. Vagyis: rendkívül vékony! És ezt a csekély mennyiséget romboljuk rohamosan a fosszilis tüzelőanyagokkal, esőerdők felégetésével, ipari létesítményekkel, belső égésű motorok korlátlan üzemeltetésével. És legújabban az energiaválság miatt illegális szemétégetéssel. Magyarországon ezt törvény tiltja. Ha valaki a háztartásában, kazánban, kályhában szemetet – gumit, PET-palackot, műanyagot, ruhaneműt – éget, azt 300 ezer forintra bírságolhatják. Tehát törvényünk már van, kérdés, hogy ennek hogyan, mi módon lehet érvényt szerezni. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb lenne a fejekben rendet tenni. Amíg egyáltalán van még hozzá levegő!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában