Átadták a látogatóközpontot

2021.08.29. 06:50

Színes program várta a Somlói napok résztvevőit

A Somlói napok szombati rendezvényén átadták a Somló Kapuja Fogadóközpontot, bemutatkoztak a borrendek, borlovagokat avattak, főzőversenyt hirdettek, kulturális programokat és gyermekműsorokat szerveztek.

Balla Emőke

20210828 Somlóvásárhely Somlói Napok és a Somló Kapuja Fogadóközpont megnyitója Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Tavaly szeptemberben tették le a Somló Kapuja Fogadóközpont alapkövét, az átadóünnepségét szombaton tartották. A projekt célja, hogy növeljék a Somló turisztikai vonzerejét, a szolgáltatások minőségét. A projekt három helyszínen valósult meg: a Szent Margit- kápolnánál, a Taposó-kútnál, illetve a hegy lábánál épült fogadóközpontnál, kültéri foglalkoztatónál, ahol a későbbiekben számos rendezvényt lehet majd szervezni. Marton Zsolt, Somlóvásárhely polgármestere azt mondta, bár az építkezés befejeződött, az eszközbeszerzések folyamatosan történnek; bővítik a játszótéri eszközöket, a területet füvesítik. A projekt költségvetése 300 millió forint, a település négy partnerrel együtt TOP-pályázaton 50 millió forintot nyert az Ébresszük újra a Somlót! címmel, két év alatt közel hatvan rendezvényt terveznek megvalósítani. A polgármester elmondta azt is, az első Somlói napokat hagyományteremtő céllal 1979-ben rendezték, 1991-ben nagyobb térségi összefogással.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, nagy szükség volt egy fogadóépületre, amely az ide látogató vendégeket szolgálja. A Somló nemcsak az itt élők, de a turisták szeretett hegye, a Jóisten jókedvéből teremtette ezt a vidéket. A Somló a reneszánszát éli, a következő években is több fejlesztést terveznek. – Ez a környék fontos a térségnek, a megyének és az országnak, az a célunk, hogy élettel töltsük meg – hangsúlyozta. Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője úgy fogalmazott: bár a somlói az ország legkisebb borvidéke, hírnevét, a borok minőségét tekintve az egyik legnagyobb, a mostanihoz hasonló beruházások vonzzák a turistákat. A látogatóközpontot megáldotta Németh József plébános.

A rendezvény délelőtt a borrendek felvonulásával kezdődött, a megnyitón be is mutatták azokat. Az ország számtalan pontjáról – Mórtól Keszthelyig, Siklóstól Pannonhalmáig, Kiskunhalastól Soltig – érkeztek borrendek, két borlovagot avattak, akiknek pálinkát kellett felismerniük és fröccsöt készíteniük.

Délután számtalan program várta a helyieket és a környékből érkezőket: fellépett a Lyra Énekegyüttes, láthatták a Garagulya Gólyalábas Kompánia népi komédiaműsorát, interaktív gyerekműsort, a Hunyadi Mátyás Fekete Sereg történelmi bemutatóját és a Vadvirág Néptáncegyüttes műsorát. Este a Noxtalgia-nagykoncerten szórakozhatott a közönség.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Főzőversenyt is hirdettek, hét csapat főzött pörköltet, gulyást, betyárlevest. Két társaság különdíjat kapott, de mindegyiküket jutalmazta az önkormányzat, és átvehették lapunk ajándékcsomagját is. A Somlói napok rendezvényt a Napló támogatta, a programon részt vevők a Napló standjánál játszhattak, könyvet, ajándékot kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában