Öreg sofőr nem vén sofőr, avagy jelentenek-e kockázatot az idősebb autóvezetők?

Vitray Tamás februári ütközése, illetve több, megyénkben történt baleset után is sokan vélték úgy olvasóink közül, hogy egy bizonyos életkor felett már nem lenne szabad meghosszabbítani a jogosítványt.

Sövényházi János

Fotó: Elekes Gergő/illusztráció

Bár nyilvánvaló tény, hogy idősebb korban lassabbak a reflexek, sőt a figyelem is lanyhulhat, a Swansea University 2016-os kutatásai mégis azt mutatják, hogy a 70 év feletti sofőrök 3-4-szer kevesebb balesetet okoznak, mint a 17-21 év közötti korosztály – ugyanakkor a 75 év felettieknél tapasztalható egy enyhe kiugrás.

A kutatás arról is beszámol, hogy a fiatalok körében a balesetek oka többnyire a gyorshajtás és a jármű feletti irányítás elvesztése, míg az idősebbeknél a koccanások a jellemzőek, amelyeket általában a figyelmetlenség eredményez.

Tóth Zoltán, az egyik balatonfüredi autósiskola vezetője elmondta, hogy jelenleg hazánkban az A1, A2, A, B1, B kategóriákhoz egyes csoportú, míg a C, E, D kategóriákhoz kettes csoportú orvosi alkalmasságra van szükség, ez utóbbi esetében szigorúbb feltételeknek kell megfelelni.

Ezek a feltételek mindkét csoport esetében a 17 éves sofőrtől a 99 évesig ugyanazok, viszont a kor előrehaladtával egyre sűrűbben – 40 éven felül ötévente, 65 éven felül háromévente, 70 után pedig kétévente – kell megújítani a jogosítványt.

A vezetői engedély megszerzésének csupán alsó korhatára van, hazánkban ez 17 év, ami szakértőnk szerint rendben is van, hiszen egy 17-18 éves fiatal ember már kellően érett ahhoz, hogy önállóan részt vegyen a közlekedésben.

Felső korhatár nincs; annak megállapítása, hogy egy idősebb ember alkalmas-e gépjárművezetésre, az orvos felelőssége elsősorban, ugyanakkor fontos a családnak és magának a sofőrnek a józan ítélőképessége is.

Tóth Zoltán úgy látja, a tapasztalat és a rutin az idősebb sofőrök mellett szól, miközben a reflexeik már nyilván lassabbak, ugyanakkor a fiatalok türelmetlenebbek, kockázatvállalóbbak. Egy volt kollégája 87 évesen még tanuló vezetőket oktatott, jó reflexekkel, teljes szellemi frissességgel, ráadásul kettes csoportú orvosi alkalmassággal rendelkezett.

S hogy mi az ideális életkor a gépjárművezetés megtanulására? Tóth Zoltán szerint 20-as, 30-as éveink erre a legalkalmasabbak, bár mint mondja, volt már 58 éves tanulója is, egy hölgy, aki sikeresen levizsgázott és még hosszú ideig balesetmentesen vezetett.

Kapcsolódó írásaink:

https://www.veol.hu/bulvar-celeb/hazai-bulvar-celeb/sokkolta-vitray-fiat-amikor-meglatta-a-neten-az-apja-baleseterol-keszult-kepeket-4420624/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában