Irány a szakképzés!

2020.11.11. 14:00

Segíti a diákok pályaválasztását a megyei iparkamara

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Irány a szakképzés! címmel pályaválasztási délutánt szervezett 8. osztályos diákok és szüleik részére. A rendezvény célja az volt, hogy a megyében működő szakképzési intézmények bemutathassák kínálatukat.

Molnár Sándor

Sok pályaválasztás előtt álló fiatal eljött szüleivel a rendezvényre

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az őszi pályaorientációs programsorozat harmadik állomását rendezte meg az iparkamara hétfőn. Az első két alkalommal a különböző szakmák képviselőivel találkozhattak a diákok, akik így gyakorlatias formában ismerhették meg az egyes mesterségeket. Most pedig a szakképző intézmények és technikumok képzési kínálatáról informálódhattak az érdeklődő diákok és szüleik. A megyében működő szakképző intézmények közül 18 iskola vett részt a rendezvényen.

A pályaválasztási délutánra – előzetes jelentkezés alapján – idősávosan osztották be az érdeklődőket. Egy-egy órában 60 jelentkezőt fogadtak két teremben, a járványügyi szabályokat betartva a szervezők 14 és 19 óra között.

– Arra fókuszáltunk, hogy – a személyes találkozásnak köszönhetően – a továbbtanulási lehetőségekkel és az új szakképzési rendszerrel kapcsolatos kérdéseikre azonnal választ kapjanak az érdeklődők – mondta el a szervezők képviseletében Rábai Veronika.

Sok pályaválasztás előtt álló fiatal eljött szüleivel a rendezvényre Fotó: Molnár Sándor/Napló

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara stratégiai koordinátora kiemelte azt is, hogy a pályaválasztási délutánon a részt vevő intézmények képviselői egy 15 perces előadással is készültek. Az előadásokat rögzítették, amelyeket feltöltenek majd a kamara pályaválasztási közösségi oldalára is, így a szakképző intézmények bemutatkozását bármikor megnézhetik az érdeklődők a neten. A rendezvényen részt vett a Pedagógiai Szakszolgálat képviselője is, aki egyéni tanácsadással segítette a pályaválasztásban bizonytalanokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában