ütközés a levegőben

2019.04.13. 07:00

Helikopter-baleset áldozataira emlékeztek Gyulafirátóton

Tizennyolc évvel a tragédia után, akárcsak minden évben, egykori pilótatársak és barátok gyűltek össze a baleset helyszínén, hogy elhelyezzék az emlékezés virágait Sápi Zoltán százados helikoptervezető és Nagy László főhadnagy fegyverzeti operátor emléke előtt tisztelegve.

Balogh Ákos

Fotó: Balogh Ákos/Napló

2001. április 12-én ugyanis 10 óra 47 perckor nappal, egyszerű időjárási viszonyok között, géppárban végrehajtott gyakorló fotólövészet során Gyulafirátót közelében a lőirányon összeütközött a Magyar Honvédség két Mi-24-es harci helikoptere, majd kényszerleszállást hajtottak végre, melynek során a vezérgép személyzete életét vesztette.

 

A helyszínen, a katonai lőtér célterületén csupán szerény emlékhely került kialakításra, hiszen máig használják a területet különböző katonai gyakorlatok alkalmával, azonban az egykori pilótatársak és barátok évről évre ellátogatnak ide, hogy megemlékezzenek a balesetben életüket vesztett gépszemélyzetről. Az eseményen Kiss Sándor nyugállományú repülő ezredes, az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred egykori parancsnoka visszaemlékezésével felelevenítette a katasztrófa utáni pillanatokat, megrázó képet festve a lőtéri céldombok között lezuhant helikopterekről, a túlélő és az elhunyt pilótákról, a megdöbbenésről és a tehetetlenségről.

Az ezredes egy emléktárgyat is hozott az emlékműre melyet a megemlékező valamennyi pilóta aláírt, majd virágokat helyeztek el. A megemlékezés a veszprémi Vámosi úti temetőben Sápi Zoltán sírjánál ért véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában