itt járt a gördeszkás pap

2018.06.28. 07:00

A gördeszka is előkerült a hittanosok táborában

Magas részvétellel, imádsággal, zenés áhítattal, kézműves-foglalkozásokkal, szabad játéklehetőséggel, lazán telt a Szent Anna-plébánia idei hittantábora. A rédicsi gördeszkás pap, Lendvai Zoltán is tartott bemutatót.

Laskovics Márió

Lendvai Zoltán, a rédicsi gördeszkás pap látogatott a táborba, és bemutatóival, velős hitéleti szentenciáival, közvetlen szeretetet sugárzó egyéniségével lenyűgözte a kicsiket Fotó: Laskovics Márió

A Szent Anna-plébánia múlt héten rendezte meg szokásos hittantáborát a Szent József- templomban. A tizenötödik éve megtartott táborban közel százan vettek részt. A plébániához tartozó általános iskolák hittanosain túl jelen volt tizenhat közösségi szolgálatos középiskolás diák és két főiskolás, hogy segítsék a hitoktatók, gondnokok munkáját. Tóthné Oláh Erzsébet táborvezető a napi programról elmondta, hogy míg mindenki meg nem érkezett, a többiek játszhattak, kézműveskedhettek, társasoztak.

A reggeli imádságot énekes, zenés áhítat követte Licsauerné Szabó Kornélia hittanár és Orgona László vezetésével. Idén a család

témáját járták körül a délelőtti foglalkozások keretében: szó esett a gyermeki, a testvéri és a szülői szeretetről. Többek között arról, hogy mit tehetnek a kicsik akkor, ha gondok merülnek fel otthon a családban, azok hogyan lehetnek áldássá.

Lendvai Zoltán, a rédicsi gördeszkás pap látogatott a táborba, és bemutatóival, velős hitéleti szentenciáival, közvetlen szeretetet sugárzó egyéniségével lenyűgözte a kicsiket Fotó: Laskovics Márió

 

– Az iskolai fegyelem után próbáltuk lazán lekötni a gyerekeket. Előre kikötöttük, bármilyen játékot hozhatnak, kivéve elektronikai kütyüket. A középiskolások főként a kézműves- foglalkozások során voltak segítségünkre. Például körmöcskéztünk fonalból kukacot, karkötőt, nyakláncot. Még a fi gyelemhiányos gyerkőcöketis lekötötték a foglalkozások, melyekért pontokat gyűjthettek a hét folyamán. Felügyelet mellett jutott idő a szabad játékra is: többen olvastak, tollasoztak, fogócskáztak.

A csoportos ebéd után vallásos fi lmeket néztünk, magyarázattal – fűzte hozzá a hittanár. Szerdán Lendvai Zoltán, a rédicsi gördeszkás pap látogatott a táborba, s különféle deszkáival, bemutatóival, velős hitéleti szentenciáival, közvetlen szeretetet sugárzó egyéniségével lenyűgözte a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt. Pénteken Salgó Ferenc kanonok, plébános celebrált táborzáró szentmisét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában