roki legendává vált

2017.11.27. 13:24

Rockenbauer Pálra emlékeztek Zengővárkonyban

Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség is szervezett látogatást a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kezdeményezésére arra az emléknapra , amely Rockenbauer Pál a jeles természetfilm készítő, utazó, természetbúvár és a Másfél millió lépés Magyarországon c. az Országos Kék Túra útvonalát bemutató honismereti film megálmodója halálának 30 éves évfordulója alkalmából a zengővárkonyi sírhelyénél került megrendezésre.

Jákói Bernadett

A zengővárkonyi sírjánál barátok, ismerősőök, természetjárók emlékeztek munkásságáról

Ország minden tájegységéből érkezett bakancsosok emlékeztek Roki, -ahogy barátai, pályatársai nevezték, – életútjára, a nevezetes,mára közismertté vált film készítésére: az egykori televíziósokkal felelevenítették a népszerű utifilm elkészítésének legvidámabb jeleneteit, pillanatait. A 30 évvel ezelötti tragikus körülmények között elhunyt Rockenbauer Pál, a turisták Rokija ma is ott van minden tájban, kilátóban, hegycsúcson, ott van a már a nevével fémjelzett Országos Kék Túra útvonalain, a turistautakon. Olyan közösségteremtő magyarra emlékezünk, aki még halála után 30 évvel is idehívja az ország turistáit.

Rockenbauer Pál 30 évvel ezelőtt hunyt el

Halálának évfordulóján minden évben meglátogatják emlékhelyét a barátai, kollégái, filmet készítő munkatársai. Minden évben a természetjárók útnak indulnak, újra és újra, hogy találkozzanak vele szinte már zarándokhellyé vált kelet-mecseki zengővárkonyi síremlékénél, ami a híres , ligetes, gesztenyés ölelésében található. Amiért legendává vált igazán, az a mindenki által jól ismert Országos Kék Túra film elkészítése, amelynek megálmodója, létrehozója, szerkesztője volt. A filmkészítő stáb egyáltalán nem állt különleges emberekből, voltak közöttük akkor már szervezett turisták, s voltak olyanok is, akik egyáltalán nem voltak semmiféle természetjáró mozgalom tagjai. Vallotta, hogy amit ő végig csinált, bárki elkezdheti, és bármikor folytathatja. Roki utolsó vallomása több ezer bakancsost indított el útjára, bár jó előzményekkel, hiszen az 1938-as Szent István vándorlást is ezek az eszmék vezérelték dr. Cholnoky Jenő indíttatásából. Az év minden szakaszában járható ma már mondhatni hazánk legnépszerűbb turistaútvonala, a Szent István Vándorlástól, az Ismerd meg a Hazádat mozgalmon át a mai Országos Kék Túra honismereti értékeket és Magyarország tájegységeit bemutató útvonalán keresztül. A Rockenbauer Pál emléknapján szinte minden magyar természetjáró képviselte magát, találkoztak, beszélgettek a földi élettől 30 éve elköszönt legendás turistatárssal, turista ikonnnal. Az időnek és a felejtésnek nincs hatalma rajta, minden, ami a nevéhez kötődik és köthető, él, létezik. –hallottuk az emlékezésben.

Zengővárkonyi sírjánál barátok, ismerősök, természetjárók emlékeztek meg munkásságáról

A síremlékénel összegyűlt magyar turistatársadalom közönsége együtt énekelte el a Megkötöm lovamat és az Indulj el egy úton című a filmsorozatban is elhangzó magyar népdalokat, amik mára turistahimnusszá nőtték ki magukat. Szervezetek, barátok, egykori munkatársak, utazótársak, kollégák, az egykori filmkészítők koszorút, virágokat helyeztek el a sírjára, és emlékszalagot kötöttek fel a Vándorbotra: elsőként a 30 éves megemlékezést szervező Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnök asszonya, majd az országos tagszervezetek , egyesületek képviselői követték. Az emléknap Pécsváradon a Vár Étteremben közös ebéddel, majd a Várkastély dísztermében szakmai program keretében Rockenbauer Pál életútjára, munkásságára emlékeztek az 1979-ben készült jeles film alkotói.

Rockenbauer Pál sok filmet készített a világkülönböző pontján, de igazán leginkább a magyarországi természetjáró filmek miatt gyűlt Zengővárkonyba a turistatársadalom. Szabados Tamással ketten 1968 novembere és 1969 márciusa között az Antarktiszin jártak, forgattak, majd a Kilimandzsáró megmászásáról is készítettek úti filmet. A világ körüli utazást bemutató filmre is emlékezhetnek a pálya- és kortársak, amiből a Napsugár nyomában című 13 részes filmsorozat is készült. Mégis legtöbben arra emlékezünk, hogy kis országunk honismereti és természeti értékeit egy csokorra felfűzött útvonalon 1979-ben az a stáb indult el, akik többségében a hétvégi megemlékezésen is ott voltak. 1968 és 1987 között készültek el azok a műsorok, amelyek Roki emlékét és emlékezetünkben tartják. Ha élne, januárban lenne 85 éves, és egészen biztos, hogy még sok-sok tartalmas és értékes műsort köszönhetnénk neki. A 19 év televíziózásban létrehozott , megalkotott filmek egy országnyi nézőt és több generációt neveltek nemcsak a világ, hanem hazánk értékeinek, természeti honismereti, és néprajzi értékeinek a megismertetésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában