2020.03.18. 11:00
Eredményes évet zártak a Pápa és környéki rendőrök
Mind Pápa városa, mind a térség települései biztonságosnak tekinthetők – jelentette ki Szappan Csaba rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője a 2019-es évet értékelő kapitánysági állománygyűlésen.
A rendőrségi évértékelő állománygyűlés résztvevői Fotó: rendőrség
A városházán tartott értekezleten Szappan Csaba kiemelte: a pápai nyomozók tavaly több, a lakosság széles körét foglalkoztató ügyben is eredményt értek el. Ilyen volt többek között az egyik helyi zálogház vezetője által elkövetett sikkasztás, valamint a szépkorúakat megkárosító csalássorozat elkövetőinek elfogása.
A csalók vízminőség-ellenőrnek adták ki magukat, így jutottak be az idős sértettekhez, majd ellopták értéktárgyaikat, megtakarított pénzüket. Szappan Csaba beszédében elmondta, a pápai rendőrök tavalyi munkáját nagyban segítették a társszervek, a polgárőrségek, a rendészeti feladatot ellátó személyek, valamint az önkormányzatok munkatársai.
Az állománygyűlésen Somogyi Péter rendőr főtörzsőrmester önkormányzati jutalomban részesült kiemelkedő szolgálati feladat sikeres végrehajtásáért.
Az eseményen Unger Tamás, Pápa alpolgármestere a város nevében megköszönte a rendőrök munkáját. Végezetül Fellegi Norbert rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője értékelte a pápai kapitányság tavalyi munkáját, és meghatározta az idei feladatokat.