Finn módszert vetett be a rendőrség

2018.01.28. 11:41

Hétszáz autóst ellenőriztek néhány óra alatt – senki nem ivott vezetés előtt

Az ellenőrzési akció célja az volt, hogy a rendőrök kiszűrjék az ittas járművezetőket a forgalomból, és ezzel is megelőzzék a közúti baleseteket, tudtuk meg Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferenstől.

Kovács Erika

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2018. január 26-án délután és este fokozott közlekedésrendészeti akción ellenőrizték a járművezetőket a megye területén. A kontroll célja elsődlegesen az ittas járművezetők kiszűrésére terjedt ki. A rendőrök emellett ellenőrizték azt, hogy használják-e az autósok a passzív biztonsági eszközöket, ellenőrizték továbbá a járművezetésre jogosító okmányokat, vizsgálták a járművek műszaki állapotát. Hat esetben biztonsági öv használatának hiánya miatt szabtak ki közigazgatási bírságot, hat alkalommal helyszíni bírság kísérte a rendőri intézkedést kisebb fokú közlekedési jogsértés miatt, további három autósnál pedig szabálysértési feljelentés készült.

A rendőrök több helyszínen a „finn módszer” alkalmazásával dolgoztak, így közel hétszáz gépkocsivezetőt állítottak meg és ellenőriztek alkoholszondával néhány órán belül. Az ellenőrzés ezúttal azt mutatta, hogy egyetlen autós sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt. A finn módszer lényege, hogy egyszerre, és egy időben a kijelölt útszakaszon közlekedő járművek mindegyikét megállítják a rendőrök, ez a közúti kontroll a járművezetők ittasságát érinti. A rendőrségi sajtós azt mondta, hogy Veszprém megye egész területén számíthatnak a gépjárművezetők hasonló közlekedési akciókra az elkövetkező hetekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!