Forgatag három napig

2023.11.02. 20:00

Gazdag programkínálat várja a Bakony Expo látogatóit

A közkedvelt bakonyi ízek vására rendezvénysorozata, a Bakony Expo idén is megnyitja kapuit. A helyszín a Veszprém Aréna november 10. és 12. között, azaz péntektől vasárnapig.

Benkő Péter

A vásáron tavaly is széles termékpalettáról válogathattak a vevők

Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív

Az első nap programja 15 órakor indul helyi termékek vásárával, és 19 óráig tart. Az expó ünnepélyes megnyitója 16.30-kor lesz, majd Fiatalok a Bakonyban címmel 17 órakor magyar és német tánchagyományokat mutat be a Szűrös Táncegyüttes Szentgál, a Kis-Bakony Táncegyüttes, a Táltos Talentum Református AMI és a Botev Tanzgruppe.

November 11-én, szombaton 9-től 19 óráig várja vendégeit a helyi termékek vására és a gasztroudvar. 10 órától egy cséplőgépet hajtanak meg, 11 órakor kezdődik az Ízek-Tájak-Korok gasztronómiai táncos utazás a magyar nyelvterületeken című program Kocsis Bálint mesterszakács és néptáncosok előadásával. 

Az eseményen a Bakony, Somogy és Székelyföld mutatkozik be. 13 órakor kezdődik Pintér József rendőr főtörzs­zászlós baleset-megelőzési előadása autósoknak, motorosoknak. 14 órától VAMI motoros vezetéstechnikai bemutató lesz, 14.45-től 15 óráig pedig villámsokadalom az Arénában az Esztám Banddel. 15 órakor kezdődik a Kerek erdő meséi című zenés-táncos interaktív mesejáték. 16 órakor újra meghajtják a cséplőgépet. 17.30-tól táncos utazás Hencidától Boncidáig a Veszprém-Bakony Táncegyüttes előadásában. A nap folyamán állatsimogató és stabilgép-bemutató is várja az érdeklődőket. 

Vasárnap 9-től 18 óráig látogatható a helyi termékek vására és a gasztroudvar. 10 órakor meghajtják a cséplőgépet stabil géppel. 10.30-tól a Városlődi Pergő-Rozmaring Táncegyüttes előadásában magyarországi német táncok lesznek láthatók. 11.30-tól nyit a Nagymama portája, ahol sváb ételeket készítenek veszprémi asszonyok. 13.15-tól villámsokadalom lesz a Johann’s Kapelle együttessel. 13.30-kor Kincskeresés-sorsolás és díjátadó kezdődik, majd 14 órától Szabó Csaba, a népművészet ifjú mestere, táncpedagógus, fafaragó zenés-táncos tart előadást a fáról, a táncról. 14.30-kor a városlődi Johann’s Kapelle koncertezik, majd 15 órakor kezdődik Győrffy-Villám András mestersolymász bemutatója. 16 órakor a Kabóca Bábszínház Csókolom, hol a víz? című interaktív gyerek­előadását láthatják az érdeklődők, majd 16.45-től újabb Kincskeresés-sorsolás lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!