Erdészet

2022.08.18. 14:00

A cél továbbra is a fenntartható erdőgazdálkodás

A tűzifára mutatkozó növekvő igény és egy vonatkozó kormányrendelet kapcsán sokan attól tartanak, hogy erdőirtás, tarvágás kezdődik hazánkban, és jelentősen megváltozik a tavalyihoz, tavaly előttihez képest az erdőgazdálkodás gyakorlata, a fakitermelés mennyisége, módja. Lapunk a szakma megyebeli képviselőit kérdezte erről.

Szijártó János

Fotó: Szijártó János/Napló

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója első mondatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült. A fakitermelésre vonatkozó rendkívüli szabályokat akkor alkalmazzák, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem tudják a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani. Amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik. Nagy István Agrárminiszter megerősítette az erdők fokozott védelmét, 2022. augusztus 16-án kiadott 5/2022. (VIII.16) miniszteri utasításában. Ebben olvasható, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.
- A Bakonyerdő Zrt. 62 ezer hektáron gazdálkodik a Bakony és a Balaton-felvidék, valamint a Keszthelyi-hegység térségében. Működési területünkön jelenleg 15 millió köbméterre tehető az erdők élőfakészlete, erdőtervek által meghatározott fakitermelési lehetőség, több, mint 400 ezer köbméter. Évente átlagosan 130-140 ezer köbméternyi tűzifa faanyagot hasznosítunk. Mivel az erdőgazdálkodás – és azon belül a faanyagtermelés – ciklikus tevékenység, ezért az őszi, téli időszakban hajtjuk végre a fakitermelési feladatok nagy részét, a készletek folyamatos utánpótlása mellett így ki fogjuk tudni szolgálni a lakossági megrendeléseket. A Bakonyerdő Zrt. is tapasztalta a nyáron megnövekedett lakossági tűzifa igényt, amit a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően ki is fog tudni elégíteni. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a kormányrendelet, amely egyébként nem utasításokat, hanem csak energiavészhelyzetben alkalmazható lehetőségeket tartalmaz, nem változtatja meg a
Bakonyerdő Zrt. erdőgazdálkodási gyakorlatát. Tevékenységünk célja továbbra is a fenntartható, tartamos erdőgazdálkodás. Fontos azonban tudni, hogy Magyarországon a faanyag az egyetlen újratermelhető nyersanyagunk. Évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani. Az erdőgazdálkodás tervszerű tevékenység, ezért a mennyiségek átcsoportosíthatóak, így tudunk több faanyagot szükség esetére elérhetővé tenni úgy, hogy magát az erdőt, mint Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen sem veszélyeztetjük - hangsúlyozta Varga László.

Az elmúlt száz évben Magyarország erdőterülete a duplájára nőtt
Fotós: Szijártó János/Napló

A Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy az elmúlt száz évben Magyarország erdőterülete a duplájára nőtt, az 1920-as egymillió hektár helyett mostanra több, mint 2 millió hektárt borít erdő. A magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte hazánk erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül. Ezekre az értékekre és eredményekre a jelenlegi helyzetben is támaszkodhat a magyar társadalom és minden, az erdők és fák sorsáért aggódó ember. Az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát hosszú távon közös társadalmi érdekünk fenntartani, hiszen az erdő szolgáltatásaira nemcsak jövőre, hanem 50-100-200 év múlva is számítunk. És nem csak a faanyagra, hanem a klímavédelmi, vízvédelmi, természetvédelmi és egészségvédelmi szolgáltatásokra is.

A kormányrendelet hatása a  gazdálkodására

A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült, arra az esetre, hogy amennyiben az energiaellátási krízis miatt a lakossági és közületi tűzifa igény indokolja, a fenntarthatósági kereteken belül az előre tervezettnél nagyobb mennyiségű fát tudjunk biztosítani - válaszolta lapunk érdeklődésére Ugron Ákos Gábor, a Verga Zrt. vezérigazgatója.
Hozzátette, hogy amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás, benne a fakitermelés, az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.
- A Verga Zrt. a 2022-es érvényes fakitermelési tervei szerint gazdálkodik a közeljövőben is, ami kellő mennyiségű faanyag kitermelésére ad lehetőséget a jelenleg meglévő szerződéseink teljesítésére és az elmúlt évek tapasztalatai alapján a lakossági igények kielégítésére. Ugyanakkor látva a felfokozott keresletet, a 2023-as évre tervezett termeléseink egy bizonyos részének előrehozatalát tervezzük, amennyiben ezt készleteink csökkenése indokolja. A vállalat fakitermelésében eddig sem volt jellemző a tarvágásos technológia, éves véghasználataink kevesebb, mint 5 százaléka a természetes felújításra nem alkalmas állományok esetében alkalmazott tarvágásos használat mód. Az erdőirtás fogalmát tisztázni szükséges, mert az a felújítás nélküli erdőkitermelést, és a terület más jellegű további hasznosítását jelenti. Erről a kormányrendelettel kapcsolatban szó sincs. Erdőtörvényünk több évszázada előírja és biztosítja a fenntartható erdőgazdálkodás alapját képező erdőfelújítási kötelezettséget, melyet még tarvágás esetén is két éven belül biztosítani kell minden fakitermelés után. Ez az egyik legszigorúbban vett hatósági kérdés, egyébként az erdészeti szakma alapja - hangsúlyozta a vezérigazgató.
Azt külön kiemelte, hogy az új, vészhelyzeti kormányrendelet alapvetően nem utasításokat, hanem lehetőségeket tartalmaz, amelyek alkalmazását továbbra is független hatóság ellenőrzi, védett területeken a természetvédelmi hatóság is, így az erdők természeti értékei nem sérülhetnek. Semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény azon alapvető rendelkezései, hogy az erdők területe és természetességi állapota nem csökkenhet, mert a meglévő jogi kereteket a rendelet alapként kezeli.
- A rendelet adta erdőtervtől eltérő fakitermelési engedéllyel a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csak különösen indokolt esetben élt eddig, és kíván élni a jövőben is. Sajnálatosan ilyen jellemző eset az egészségügyi állapot miatti fakitermelés, amelyet több fafajhoz kapcsolódó kárláncolat okoz napjainkban, azonban ezeken a területeken is felújítással biztosítjuk az erdő továbbélését - fogalmazott Ugron Ákos Gábor vezérigazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!