2019.08.30. 07:00
Idén optimális évjárat mutatkozik a füredi szőlőkben
Kitűnő termés, kiegyensúlyozott savtartalom és tökéletes, húszas értéket jelző cukorfok jellemzi a hibernált, a balatonfüredi Gyukli Pincészet egyik gyöngyszemét. A fürtöket szerdán szüretelték az ültetvényen.
Fotó: Pesthy Márton/Napló
Büszkén mutatta a makkegészséges fürtöket Gyukli Krisztián borász, a nevét viselő pincészet tulajdonosa, a Rizling Generáció elnöke a szerdai szüreten. Felidézte, két éve telepített hatszáz tőke, német nemesítésből származó hibernál szőlőfajtát a modern művelés bemutatása céljából. Az itteni termésből reményei szerint a jövőben évente 1000 palack bor lesz.
Tavaly még levagdosták a fürtöket, hogy ne terheljék a tőkéket, amelyek idén már erősek, így termésbe tudták állítani az ültetvényt.
Minden tőkén hat-nyolc, makkegészséges fürt található. Idén már készítenek egy–kétszáz liter bort ebből a fajtából, amit jövőre piacra is dobnak.
Gyukli Krisztián borász elmondta, az országban van másutt is ilyen ültetvény, de ez a fajta nem terjedt el, leginkább házasításnál használják fel szép és finom sauvignon blanc illataiért: hozzákeverik egy másik fajtához, és így dominál a borban. – Ezek a bogyók különböző tiolos vegyületeket tartalmaznak, amelyek felelősek az egész világon ismert sauvignon blanc-os, frissen vágott füves, zöldes, csalános, bodzaszörpös, maracujás ízvilágért – jegyezte meg a borász. Hozzáfűzte, az említetthez hasonló borokat ad ez a szőlőfajta, és mivel ellenáll a betegségeknek, nincs szükség vegyszeres növényvédelemre.
Gyukli Krisztián 5,6 hektáros ültetvénye száz százalékban ökológiai művelésű, nem alkalmaz semmilyen felszívódó szert, gyomirtókat. Kizárólag réz- és kénalapú készítményeket használ, de ezeket is ott, ahol nem gombarezisztens a szőlőfajta, mint például az Irsai Olivér, a kékfrankos vagy az olaszrizling.
A pincészetnél a mostani volt a harmadik szüret idén, a solarist – 23-as cukorfokkal – és az Irsai Olivért – 16-os cukorfokkal – már betakarították. Eddigi tapasztalataik jók, ültetvényeikre rendszeresen járnak bogyómintát gyűjteni, amiket laboratóriumi vizsgálatra visznek, az eredmények nagyon biztatóak.
– Lényeges, hogy akkor szüreteljünk, amikor a szőlő optimális biológiai érettséget mutat, és ne akkor, amikor a család ráér, mert csak így lesz harmonikus a bor, fogalmaz. Úgy látja, idén jó lesz az évjárat, tavaly nagyon száraz, aszályos év volt, az elmúlt száz év legmelegebb nyaraként jegyzik. Tavaly gyorsan cukrosodott a szőlő, a borban is magasabb lett az alkohol, alacsonyabb a sav. Idén viszont sokkal kiegyenlítettebb volt a nyár, esett bőven csapadék, így kiegyensúlyozottabb lesz a savszerkezetük a boroknak.
A cukortartalom nem kúszik el annyira, hogy magas alkoholtartalmú borok készüljenek. Idén közel optimális évjárat mutatkozik, gombás megbetegedések nélkül.
– Egészségesek a szőlők, jó termést tudunk szüretelni az egész borvidéken – állítja a borász.