Vendégül lát az utca

2023.12.17. 15:32

Utcavendégség egy új közösségi térben Aszófőn

Rendhagyó helyszínen, a vasútállomás nyitott várójában rendezték meg immár negyedik alkalommal a Markó Beáta képviselő kezdeményezésére 2019-ben elindított, Vendégül lát az utca című közösségépítő és hagyományőrző programot.

Jákói Bernadett

A Hunyadi utca és köz lakói látták vendégül az Aszófő más részein élőket

Fotó: Jákói Bernadett

A képviselő asszony köszöntőjében elmondta, 2019. december harmadik adventjén kezdték ezt a programot, amikor három aszófői utca összefogásával vendégelték meg a település lakosságát. Egyre több embernek vált fontossá, hogy megismerje a település utcáinak lakóit, lakótársakat, a beköltözőket, a majdan költözőket, a település új generációit. – Boldog vagyok, hogy az ötlet hagyománnyá vált, és mára Aszófő kiemelt adventi programjává nőtte ki magát – büszkélkedett Markó Beáta.

A mostani esemény szervezői a Hunyadi utca és a Hunyadi köz, a település legújabb lakónegyedének lakói voltak. A Pilinyi család a legfőbb szervezője az idei programnak, ők adták át az adventi koszorút a következő utcák – Bázsai, Tihanyi és Remete – képviselőinek.  Hagyomány szerint a korábbi szervezők a stafétabotnak minősülő adventi koszorú aljára ráírják a dátumot, amit átadás után egy évig, a következő rendezvényig őriznek.

Pilinyi Gábor, a vendéglátó utca közösségi szervezője 2018-ban költözött családjával Aszófőre az ország távolabbi részéből, és 2019-ben költöztek be a Hunyadi közben épült  házukba. Ott szinte valamennyi család az ország más tájegységéből érkezve népesítette be az utcát.

– Szeretünk  itt élni, nagy örömmel készültünk a mai rendezvényre is, ami Pilinyi-Verbói Tímeának az érdeme, aki egy közösségi online logisztikai  platformon keresztül építette fel ezt a szervezői közösséget. A közösségi vendéglátásban szinte minden érintett lakó kivette a részét, jól érezték magukat az emberek a késő estébe nyúló adventi rendezvényen.

A Hunyadi utca és a Hunyadi köz közössége, szervezője átadja a jövő évi szervezés jogát jelképező adventi koszorút a Bázsai utca és környéke lakóinak 
Fotó: Jákói Bernadett

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában