Őszi faludíszek – Kukoricahölgy fellépés után

2023.10.15. 16:00

A tyúkok adtak egy hét haladékot a nagyacsádi kakasnak

"Küldöm az apukám és a párom által készített kukoricahölgyet, az Itthon vagy – Nagyacsád szeretlek rendezvényen szerepelt, azóta pedig a kertünket ékesíti. Mellette egy burító, amelyben élő kakas tartózkodik. Igazi retró tárgy, melyet az az egyik falubeli néni adott kölcsönbe. Az alapanyagokat szintén szeretnénk megköszönni barátoknak, ismerősöknek" – írta szerkesztőségünknek Dolgos Boglárka.

Rimányi Zita

A napszemüveges, vörös csíkokkal melírozott fekete parókát viselő kukoricahölgy melletti kasra, burítóra egy feliratot is tűztek. A szövege: "Ne aggódj, ma nem belőled lesz pörkölt, a tyúkok adtak egy hét haladékot!" Van humoruk a nagyacsádiaknak. 

 

Faludíszítések fotóit továbbra is várjuk. Olvasóink olyan fényképeket küldhetnek november 30-ig, amelyeken megörökítik a települések tereire, útjai mellé, a házak portái elé készített szebbnél szebb és igazán ötletdús, mókás díszeket, az évszakra jellemző alkotásokat. Az a legjobb, ha megfogalmazzák, hogy a fényképükről, az adott kompozícióról mi jutott eszükbe. Azt kérjük, hogy a helyszínt és a lakhelyüket mindenképpen írják bele a [email protected] címre postázott e-mailbe, azt szintén, megjelenhet-e a kép és a készítőjének neve lapunk felületein! 

 

 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában