Több mint 29 órát futott a sümegi Nagy Miklós

– A tapolcai csapatból ketten neveztünk a versenyre idén januárban, Földesi József barátommal együtt. Mindkettőnk nevezését elfogadták, de csak engem sorsoltak ki, így ő kísérőként utazott velem Görögországba. Ami a felkészülést illeti, heti öt edzést terveztem, amelyeket edzőm, Földesi József iránymutatása alapján végeztem őszig. Úgy nézett ki a hetem, hogy szerdánként gyorsító edzéseket tartottam, pénteken egy rövidebb, szombaton és vasárnap hosszabb, 30–45 kilométer közötti távot teljesítettem, hétfőnként pedig tíz kilométert tettem meg dombos terepen. Ez tudatos volt, hiszen a Spartathlonnál 3200 méteres emelkedő szerepel a kiírásban. Közben versenyeztem is, de már azok is célzottan a felkészülés részét képezték. Aztán egyszer csak eljött nagy nap: szeptember 30-án ott álltam a rajtvonalon Görögországban a magyar csapattal és az összességében 355 fős mezőnnyel együtt. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor reggel 6 óra 45 perckor elindultunk a macskaköves úton lefelé – mondta Nagy Miklós minapi találkozásunk alkalmával.

A frissítőpontok 5-6 kilométerenként várták a futókat, Miklós segítőjével, Földesi Józseffel 42 kilométer után találkozott először. A résztvevők korosztálya egyébként meglehetősen vegyes volt, de azért a többséget az érettebb, tapasztaltabb versenyzők alkották. Miklós 53 évesen, a legidősebb futó pedig 65 esztendősen állt rajthoz a különleges megmérettetésen.
– Hatalmas dugót okozva hagytuk el Athént, s ahogy haladtunk a tengerpart felé, már éreztük a meleget, így napközben folyamatosan hűteni kellett magunkat. Utólag tudtam meg, 35 fok volt pénteken napközben. 42 kilométernél, Megarában találkozhattam először Földesi Józseffel, majd további negyven kilométer után újra, amikor a Korinthoszi-csatornán futottam át. Innentől 10-15 kilométerenként találkoztam segítőmmel, aki biztatott, támogatott mindvégig. 156 kilométernél kezdődött a hegy, ami a felfelé vezető ösvényen, sötétben hatalmas élmény volt, és könnyebben lehetett haladni, mint utána lefelé. Amikor leértem a völgybe, már csak 14 fokot mutatott a hőmérő, így felvettem egy hosszú ujjú inget. Nagyjából 200 kilométer után következett az utolsó emelkedő, immár világosban. Az utolsó 10 kilométer pedig amolyan buli jellegű futás volt, hihetetlen milyen érzések kavarogtak bennem, míg beértem a célba, még úgy is, hogy Spártában az utolsó három kilométer emelkedő. A város határától egészen a célvonalig szurkoltak, tapsoltak az emberek. Itt már biciklis gyerekek kísértek végig, az utolsó 200 méterig, onnan pedig futva a célig. Leonidas király szobránál értem be, és szavakkal még most, a verseny után több héttel sem tudom leírni, hogy mit éreztem akkor. Egy futó életében ezt nem lehet felülmúlni, esetleg úgy, hogy még egyszer kijutok a Spartathlonra – idézte fel az átélt élményeket Miklós.

Hozzátette, hálás mindenkinek, aki segítette tanácsokkal, buzdítással. A 246 kilométeres távot végül 29 óra 9 perc 3 másodperces idővel teljesítette, amellyel az összetett versenyben a huszonkettedik helyen végzett, a magyarok között pedig a harmadik legjobb időt futotta. Hangsúlyozta, hogy a felkészültség, az állóképesség mellett a folyamatos folyadékbevitel döntő fontosságú, amit mindvégig szem előtt tartott. Futás közben ételt nem fogyasztott, több liter vizet és egyéb üdítőitalokat viszont igen. Sikerült teljesítenie a futók álmát, Athéntól Spártáig rótta a kilométereket, s teljesítményével kivívta a barátok, sporttársak, nézők és szurkolók elismerését.