Szép volt, lányok!

2024.02.16. 16:45

Szenzációs: ezüstérmes a női vízilabda-válogatott!

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmesként zárta a dohai világbajnokságot, amelynek pénteki döntőjében 8-7-re kikapott az olimpiai bajnok amerikai csapattól.

MW

A második helyen végzett magyar válogatott a női vízilabdatorna eredményhirdetésén a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Mihók Attila és Cseh Sándor együttese – amely a katari viadalon megszerezte az olimpiai kvótát – ugyan parádésan védekezett, de támadásban, főként emberelőnyben nem volt kellőképpen hatékonyan.

A magyar csapat 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.

Sorozatban ez volt a harmadik világbajnokság, amely a két csapat egymás ellen zárt, 2022-ben a Margitszigeten a döntőben 9-7-re nyertek az amerikaiak, tavaly Fukuokában pedig az ötödik helyért rendezett összecsapáson végül ötméteresekkel diadalmaskodtak.    

Az utolsó vb-meccset a magyarok 15 fős keretéből a szakmai stáb döntése értelmében Máté Zsuzsannának és Kuna Szonjának kellett kihagynia.

A ráúszást Vályi Vanda szokás szerint elhozta, Parkes Rebecca pedig rögtön gólt szerezhetett volna centerből, de lövését blokkolták. A túloldalon az amerikaiak egy szép beúszás után a korábbi UVSE-játékos, Maggie Steffens révén megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni a második amerikai gólra, megint akcióból, ezúttal Jordan Raney ejtett szépen. Az amerikaiak kapták a meccs első emberelőnyét, de a lövés a felső lécen csattant, a magyarok viszont, hasonlóan előnyben eladták a labdát. Magyari Alda hátrányban védett először a meccsen – egy közeli próbálkozást hárított –, a túloldalon pedig a világ egyik legjobbja, Asleigh Johnson is bemutatkozott.

PARKES Rebecca
Parkes Rebecca, a magyar (j) és Jenna Flynn, az amerikai válogatott játékosa a női vízilabdatorna döntőjében 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A rivális a harmadik fórját már nem rontotta el, Rachel Fattal pattintott a kapu jobb oldalába. 

Aztán a 200. válogatottságát ünneplő Garda Krisztina első lövését még védte az amerikai hálóőr, egy újabb kivédekezett hátrány után azonban a másodikkal szemben már tehetetlennek bizonyult. 

A negyed végén az amerikaiak lövés nélkül fejeztek be egy támadást, Parkes pedig ezúttal nem hibázott centerből (3-2).

A második negyedet is akciógóllal kezdték az amerikaiak, Fattal kapásból lőtt a kapufa segítségével a hálóba. A magyarok kettős emberelőnybe kerültek, két blokkolt lövés után aztán a csapatkapitány Keszthelyi Rita elhajlásból találta meg a rést a kapufa és Johnson kezei között. A túloldalon jött a válasz, Madeline Musselmann Magyari válla fölött lőtt a hálóba, a kapust pedig Neszmély Boglárka váltotta. A fiatal hálóőrtől kicsit mintha megzavarodtak volna az amerikai lövők, mert folyamatosan csak a kapufát találták el, a túloldalon viszont Faragó Kamilla lassú lövése becsúszott (5-4).

GARDA Krisztina
Garda Krisztina (b) és az amerikai Rachel Fattal a női vízilabdatorna döntőjében
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A fordulást követően emberelőnyből sem tudtak gólt lőni amerikaiak Neszmélynek, majd rögtön hátrányba kerültek, Mihók Attila pedig időt kért, de a figurába hiba csúszott, lövés sem lett belőle. Egy remek védekezés után újra az egyenlítésért támadhattak a magyarok, Szilágyi Dorottya próbálkozott a támadóidő lejáratakor egy ejtéssel, ami a kapufán csattant. Emberelőnyben Keszthelyi lövése gyenge volt, ezután pedig az amerikaiak kaptak fórt és Adam Krikorian is „szünetet” kért. Raney ugyan góllal fejezte be az akciót, de már lejárt a támadó idő – ez a VAR segítségével dőlt el.

A magyarok a hetedik emberelőnyüket tudták először értékesíteni, Gurisatti Gréta lövése a blokkon irányt változtatva vágódott a hálóba, így 0-0 után először volt döntetlen az állás.

VÁLYI Vanda
Vályi Vanda a női vízilabdatorna döntőjében játszott Amerikai Egyesült Államok - Magyarország mérkőzésen a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 16-án
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Az amerikaiak újabb fórt hibáztak el – megint a helyén volt egy blokk –, de a magyarok is rosszul passzoltak előnyben (5-5).

A záró nyolc perc elején az amerikaiak megszerezték első góljukat a második félidőben, Fattal magabiztosan értkesítette a fórt. A magyarok emberelőnyben csúnyán eladták a labdát, hátul viszont védekezésben megint javítottak. A rivális a következő fórját Steffens közeli húzásával könnyedén értékesítette. Az aranyálmok kevesebb, mint négy perccel a vége előtt kerültek messze, amikor Ryann Neushul gyönyörűen ejtett a hálóba, így az amerikaiak hárommal elléptek.

A magyarok dupla fórból zárkóztak fel Keszthelyi révén, majd egy kontra után Leimeter Dóra lövése csattant a kapufán. Visszaúszás közben jött a kiállítás, ami kimaradt, Mihók Attila pedig 64 másodperccel a vége előtt időt kért. Garda mindössze 7 másodperc után betalált, és még egy utolsó támadásra is maradt idő, de Garda bejátszása után Parkes a víz alá vitte a labdát, így ért véget a finálé.  

Mihók Attila most még dühös, de biztosan örülni fog az eredménynek

Mihók Attila társ szövetségi kapitány szerint csodálatos eredményt ért a magyar női vízilabda-válogatott, viszont jelen pillanatban még rendkívül dühös, hiszen az együttes nagyon közel állt a csodához az olimpiai bajnok amerikai csapat elleni fináléban, amelyet 8-7-re veszített el pénteken a dohai világbajnokságon.

Sajnos az első és a negyedik periódusban is volt, hogy gyorsan három gólt kaptunk, amit rendkívül nehéz ledolgozni, végeredményben csak az egyikre kellett volna odaérni. Ami most viszont nagyon bosszantó, hogy a végén a sors odasegíthetett volna minket egy lövőhelyzethez a végén

– nyilatkozta az MTI-nek a szakember, aki elárulta, most ugyan nagyon dühös, de abban is biztos, ha kielemezi a mérkőzést, abban egészen biztosan sok pozitívumot fog találni.

Nyilván előzetesen azt gondoltam, hogy a támadójátékunk ennél azért működőképesebb lesz, elsősorban a fórokra gondolok, ahol három labdát is eladtunk, ilyen szerintem még nem is volt. Ezt nem kalkuláltuk bele, persze azért azt sem, hogy három negyed alatt öt gólt kapunk az Egyesült Államoktól

– jegyezte meg Mihók Attila, aki szerint ugyan voltak „csodálatos” paraméterei a meccsnek, de mégiscsak egy vereség után kell értékelnie, és senki sem tudja, mikor lesz újra lehetősége a csapatnak világbajnoki döntőt játszani.

MIHÓK Attila
Mihók Attila szövetségi kapitány
Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás / Forrás: MTI

Mihók Attila Cseh Sándorral közösen a tavalyi Fukuokában rendezett világbajnokságot követően vették át a posztot Bíró Attilától, és irányításukkal januárban az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokságon még csak az ötödik volt gárda, amely most nagyot lépett előre.

Van egy Eb-5. hely és egy világbajnoki ezüstérem, utóbbi egy gyönyörű eredmény és a mutatott játék összefügg az eredmény fejlődésével. Amit az Eb után mondtam a védekezésünkkel kapcsolatban, azt most mindenki láthatta, milyen hatalmasat javult. Ennek nagyon kell örülni, de azért ezzel egy picit az a gond, hogy amikor majd három hónap múlva találkozunk, akkor ez innen folytatódik. Ez most egy projekt volt, eddig tudtunk vele eljutni

– mondta a szakember.

Mihók Attila hangsúlyozta, gyönyörű eredményt értek el, aminek majd nagyon fognak tudni örülni, de most bosszús, ugyanis a hollandok és görögök búcsúztatása után nagyon közel voltak ahhoz, hogy valami még csodálatosabbat hajtsanak végre.

Keszthelyi Rita: ennél többet nem tudtunk volna tenni

A dohai világbajnokság legjobbjának megválasztott Keszthelyi Rita, a női vízilabda-válogatott csapatkapitánya szerint mindent kiadott magából az együttes, amely a pénteki fináléban nagy csatában 8-7-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól.

KESZTHELYI-NAGY Rita
Keszthelyi Rita
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nagyon messziről indultunk, végig fogtuk egymás kezét, és így volt ez a vereség után is, szerintem ez legfontosabb, amit hazaviszünk

– nyilatkozta a 32 éves klasszis, aki elnyerte a legértékesebb játékosnak járó MVP-díjat, de véleménye szerint ez inkább a válogatottban eltöltött 16 évnek szól.

Elképesztően fizikális meccs volt, a szívünket lelkünket beletettük, ennél többet egyszerűen nem tudtunk volna. Talán még a szerencse lehetett volna a végén velünk, de arra nem lehet játszani. Nagyon elfáradtunk a végére, rengeteget vett ki belőlünk a hollandok és görögök elleni találkozó is

– mondta a Mataro légiósa, aki megjegyezte, talán majd akkor fordulna át a mostani csalódottsága, ha nyáron a párizsi olimpián is döntőt játszana a gárda.

Gurisatti Gréta szerint összességében az egész torna számunkra egy rendkívül jó visszaigazolás arról, mennyi van bennük, hogy mérkőzésről mérkőzésre képesek voltak felépíteni magukat mentálisan és játékban is.

Nem mintha nem tudtuk volna, de jó ezt bebizonyítani a kételkedőknek is. Ugyanakkor egy sportoló életében ritkán adatik meg, hogy úgy ébred fel, hogy ma világbajnok lehet, nekem kétszer is megadatott. Most azt éreztem, hogy közelebb voltunk ehhez, mint Budapesten, és az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy a végén egyenlítünk és szebb lesz a vége

– mondta az MTI-nek Gurisatti, aki szerint a januári eindhoveni Eb óta folyamatos felfelé ível a csapat pályája, fél év múlva pedig jön az olimpiai, amelyre itt Dohában szerezték meg a kvótát. Hozzátette, az, hogy a csapat egy ilyen összetartó egységet tudott alkotni, az majdnem annyit ér neki, mintha megnyerték volna a döntőt.

GURISATTI Gréta
Gurisatti Gréta
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A finálé egyik legjobbja a kapus Neszmély Boglárka volt, aki másfél negyeden keresztül nem kapott gólt a legutóbbi három olimpián aranyérmes amerikaiaktól:

Energiabombaként ugrottam be, és igyekeztem a lányoknak hátulról megadni azt a stabilitást, amivel felzárkózhatunk. Eszméletlen élmény, szerintem mindenki azért kezd el vízilabdázni, hogy ilyen meccseket játsszon, nekem ezzel egy álmom vált valóra, és akárhogy is sikerült, én az örömteli pillanatokkal foglalkozom

– mondta a 20 éves hálóőr.

NESZMÉLY Boglárka
Neszmély Boglárka kapus 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Eredmény:

női vízilabdatorna, döntő:
Egyesült Államok-Magyarország 8-7 (3-2, 2-2, 0-1, 3-2)
------------------------------------------------------

gólszerzők: Fattal 3, Steffens 2, Raney, Musselmann, Neushul 1-1, illetve Keszthelyi, Garda 2-2, Parkes, Faragó, Gurisatti 1-1

A nő vízilabdatorna végeredménye, világbajnok:
   ----------------------------------------------
  Egyesült Államok
2. MAGYARORSZÁG (MAGYARI ALDA, SZILÁGYI DOROTTYA, VÁLYI VANDA, GURISATTI GRÉTA, GERALDINE MAHIEU, REBECCA PARKES, MÁTÉ ZSUZSANNA, KESZTHELYI RITA, LEIMETER DÓRA, RYBANSKA NATASA, FARAGÓ KAMILLA, GARDA KRISZTINA, NESZMÉLY BOGLÁRKA, HORVÁTH BRIGITTA, KUNA SZONJA)
3. Spanyolország
4. Görögország
5. Hollandia
6. Ausztrália
7. Olaszország
8. Kanada
9. Új-Zéland
10. Kína
11. Nagy-Britannia
12. Kazahsztán
13. Franciaország
14. Dél-afrikai Köztársaság
15. Brazília
16. Szingapúr

Molnár és Szabó-Feltóthy is döntős 200 méter háton

Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter is döntőbe jutott női 200 méter háton a dohai úszó-világbajnokság pénteki versenynapján.

A két, egyaránt párizsi olimpiai szintidővel rendelkező versenyző az első elődöntőben volt érdekelt. Féltávnál Molnár állt jobban, de a harmadik ötvenen Szabó-Feltóthy kiválóan úszott és feljött a második helyre – Molnár ekkor harmadikként tempózott –, s a célba is ebben a sorrendben csaptak be a futamgyőztes ausztrál Jaclyn Barclay mögött.

Szabó-Feltóthy 2:09.42 perces idővel a harmadik, Molnár 2:10.31-gyel a hetedik helyen jutott be a szombati fináléba.

A második futam előtt bizakodtunk, hogy ezúttal sikerül bejutunk a döntőbe, nem pedig a kilencedik és a tizedik helyen végzünk, úgyhogy örömteli, hogy sikerült

– értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának Szabó-Feltóthy Eszter. A Vasas SC sportolója kiemelte: nagy löketet ad neki, hogy pályafutása során először világbajnoki döntőben szerepelhet, ahol nem lesznek elvárásai, „szeretne felszabadult úszást produkálni”.

Molnár Dóra elmondta, a fináléra „jól rápihen majd”, és ő is szeretné élvezni és a legtöbbet kihozni a döntőből.

Remélem, az időm is jobb lesz, mert csütörtök óta nem sok pihenőm volt

– tette hozzá Budafóka SE úszója.

Telegdy hetedik 200 méter háton

Telegdy Ádám hetedik lett férfi 200 méter háton a dohai úszó-világbajnokságon.

A tokiói olimpián ötödik magyar versenyző a pénteki fináléban az első hossz után nyolcadik volt, a következő kettőn hatodikként fordult, és végül – bár egy ideig úgy tűnt, a dobogóra is lesz esélye – hetedikként csapott célba 1:56.66 perces idővel.

Az aranyérem a spanyol Hugo González nyakába került, aki 1:55.30 perces időeredménnyel csapott célba. Mögötte a svájci Roman Mityukov és a dél-afrikai Pieter Coetzeért a falhoz második és harmadik helyen.

Ebben a számban Telegdy mindkét magyar riválisa hiányzott a világbajnokságról: a szám eddigi címvédője, Kós Hubert (1:54.14 p) a párizsi olimpiára összpontosítva kihagyta a viadalt, míg Kovács Benedek (1:55.85 p) nem sokkal a vb-t megelőzően combsérülést szenvedett. A 28 éves Telegdy továbbra is harmadik a hazai rangsorban az olimpiai kvótaversenyben.

Férfi 200 m hát, világbajnok:
   -----------------------------
  Hugo González (Spanyolország) 1:55.30 perc
2. Roman Mityukov (Svájc) 1:55.40
3. Pieter Coetze (Dél-afrikai Köztársaság) 1:55.99
...7. Telegdy Ádám 1:56.66

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában