Élő örökség

2024.03.22. 11:11

A Muharay Népművészeti Szövetség programjával vár a Hagyományok Háza

A Muharay Népművészeti Szövetség Élő örökség – Hagyományőrzés 2024 című programjában három együttes mutatkozik be szombaton 17 órától a Hagyományok Házában, Budapesten – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

MW

Pillanatkép a Kapuvár Néptáncegyüttes Hany Istók legendáját bemutató előadásából

Forrás: Kapuvár Néptáncegyüttes Facebook-oldala

 A szövetség programjában három kiemelt minősítésű, nívódíjas együttes mutatkozik be, példázva a mai színpadi hagyományőrzés háromféle irányzatát – áll a közleményben.

Hany Istók legendáját az 1931-ben alakult, majd 1989-ben újjáalakult Kapuvár Néptáncegyüttes mutatja be Adjon az Úr gondoskodást és feledtetést – egy hansági legenda emlékezete címmel. 

Az együttes az 1963-as bemutatóra készült forgatókönyvet értelmezi újra, a helyi népi históriát feldolgozó műsor zenei részeit Lakatos Róbert zeneszerző hangszerelte újra. 

A műsorban a felnőtt táncegyüttes tagjai mellett az ifjúsági együttes és a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei is közreműködnek, Lakatos Áron, Takács Ádám, Erőss Barnabás, Kuti Sándor, Lelkes Tibor zenészek kíséretével - emelik ki közleményükben a szervezők. A Kapuvár Néptáncegyüttes vezetője Csitei Gábor, művészeti vezetői Gálik Gábor és Gálik Klaudia, zenei szerkesztője Lakatos Róbert.

Az 1936-ban alakult, majd 1950-ben újjáalakult, többgenerációs Bagi Muharay Népi Együttes az első világháború máig, a folklórban tovább élő hatását mutatja be A "Nagy Háború" népi emlékezete című előadásában. 

A korszak folklórkincsének legszebb darabjai a sorozást és bevonulást őrző katonadalok, ezeket a folklórban ma is élő hagyományokat dolgozza fel a bagi együttes; az előadást a lakosságtól gyűjtött háborús emlékek és tábori levelek teszik egyedivé. A műsorban szerepel Tóth Mihályné Julis néni, a népművészet mestere, Rónai Lajos, Veresné Hajdu Zsuzsanna, a népművészet ifjú mestere, a műsort a Zagyva banda kíséri. A Bagi Muharay Népi Együttes vezetője és koreográfusa ifj. Rónai Lajos, a zeneszerző Rónai Lajos – áll a közleményben.

Az 1933-ban alakult Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes egy családi mulatság eseményeit idézi meg a Csöröglő, Keresztelő alkalmával tartott mulatság című műsorában, amelyben a református nagygazda családok keresztelőit kísérő szokásokat és a keresztelőt követő mulatságot mutatják be. 

Az együttes műsorában minden korosztály képviselteti magát,  köztük több díjazott művész: Perity Lilla és Perity Péter, Huszárikné Jánosi Zsófia, Mihó László, Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán – hangsúlyozzák közleményükben a szervezők. 

Az együttest a Pántlika zenekar kíséri. Az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes vezetői és koreográfusai Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán, zenei szerkesztők Tóth Zoltán és a Pántlika zenekar.

Az est keretében adják át a 2022-23-ban minősült együttesek okleveleit, tisztelegve a csaknem 100 éves hagyományőrző mozgalom előtt. 

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 1990-ben alakult, tagságát jelenleg 117 közösség alkotja.

Az előadásról bővebben a Hagyományok Háza honlapján ITT olvashat.  
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!