Mesék a Sokadalomban

2023.06.27. 13:34

Kárpát-medencei ifjú mesemondók mutatták meg tehetségüket Tatán

A Tatai Sokadalom különleges színfoltjának számított a Hagyományok Háza támogatásával megszervezett Kárpát-medencei ifjú mesemondók bemutatkozása múlt héten.

MW

Mesemondók csoportja

Forrás: Hagyományok Háza

A fiatalokat a határon túl lezajlott versenyeken és rendezvényeken választották ki. Az eseményt Szénási Veronika mesemondó, a találkozó szervezője, korábbi versenyek zsűritagja foglalta össze.

A tatai Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanáraként született az ötlet, hogy a város jeles ünnepségsorozatán mesemondó diákokat hozzunk össze a Kárpát-medencéből. A terv megfogant, s nekiláthattunk a szervezésnek 

 – avatott be az előzményekbe  Szénási Veronika, hozzátéve, hogy a támogatók között jelen volt a Hagyományok Háza, a Meseszó Egyesület pedig segítőket küldött.

Pillanatkép a tatai mesemondó rendezvényről
Forrás: Hagyományok Háza

 

A tizenhárom tehetséges fiatal Erdélyből (Sepsiszentgyörgyről), a Felvidékről (Nádszeg, Gúta, Érsekkéty, Nagymegyer, Negyed), a Vajdaságból (Hertelendyfalva, Hajdújárás) és Magyarországról (Nagykáta, Tatabánya) érkezett. 

Négy egykori országrészből, különböző kulturális közegből jöttek tehát a vendégek 

– összegezte a rendezvény szervezője, a zsűri tagja. 

Közös volt bennük, hogy meséiket az adott tájnyelven adhatták elő, s archaikus előadásukat hallgathatta a közönség. Mindenki a saját tudásának megfelelően a legtöbbet hozta ki magából. Öröm volt például a hertelendyfalvaiak előadását figyelni, ők a sok viszontagság ellenére a mesemondás területén is híven őrzik hagyományaikat 

– értékelte az előadásokat.

A mesemondó fiatalok egy része élőszóban improvizált, amíg másokon a nagyközönség előtt úrrá lett a lámpaláz.

Igen, valljuk be, a mesemondás felnőtt műfaj, de a jövő szempontjából mindenképpen szükséges a diákokkal is foglalkozni

 – hívta fel a figyelmet Szénási Veronika.

A  javarészt felnőttekből álló közönség nagy szeretettel fogadta a fellépőket.  Szénási Veronika véleménye szerint ez abból is fakadhat, hogy ők jobban értették az archaikus tájnyelvet. Valamint magyarázat rá az is, hogy 

sokan voltak közöttük, akik szintén a határon túlról érkeztek, telepedtek le a városban és környékén.

A Hagyományok Háza programjairól tájékozódhat honlapjukon és a közösségi oldalukon.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!