Emléknap

2021.11.25. 07:25

A Szovjetunióba hurcolt magyar rabokra emlékezik az ország

Az Országgyűlés méltóképpen kívánt megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyarról, akit 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak.

Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre a Gulág borzalmait túlélő politikai rabok első csoportja.

A Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt elfogadva az Országgyűlés méltóképpen kívánt megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyarról, akit 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, vagy a második világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok közreműködésével koholt vádak alapján 5-25 évre száműztek a Gulágra.

A képviselők tisztelettel adóztak mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.

A határozat támogatta és szorgalmazta emlékművek állítását, megemlékezések szervezését, oktatási anyagok és tudományos feldolgozások készítését, amelyek a kommunista diktatúra idején a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek. Felkérte a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, a civil szervezeteket, a közszolgálati médiumokat és az önkormányzatokat, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a Szovjetunióba hurcoltakról.

Az elhurcoltak pontos száma máig ismeretlen

Miután a bolsevikok 1917. november 7-én hatalomra jutottak Oroszországban, egyik fő céljuk azok ellenőrzés alatt tartása lett, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásosságuk, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva a nép ellenségének minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az elszigetelés és a kényszermunka volt.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, vagyis Cseka és utódszervezetei, az OGPU, a NKVD, majd a KGB, illetve az igazságügyi népbiztosság feladata lett, hogy nagy tömegben olcsó emberanyagot biztosítson az építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához.

1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből, a Glavnoje Upravlenyije Lagerej elnevezésből származik a Gulág kifejezés.

Amikor a második világháború utolsó szakaszában, 1944 őszén a szovjet Vörös Hadsereg átlépte a magyar határt, az első pillanattól megkezdte a 16 és 55 év közötti polgári lakosságból a férfiak és nők összegyűjtését és munkatáborokba hurcolását. Volt, akit a világháborúban elveszett munkaerő pótlására vittek kényszermunkára, másokat lehetséges ellenségnek minősítve, biztonsági óvintézkedésként fosztottak meg legalapvetőbb emberi és polgári jogaiktól.

Egy 1949-es szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg, harmaduk civil volt. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, és nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett, meghalt több tízezer magyar katona sem.

A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.

A magyarokat mintegy ezer munkatáborban szórták szét az Északi-sarkkörtől a Fekete-tengerig, a kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető.

A hazatérés után is nehéz sors várt a rabokra

A túlélők nagy része 1948-ig hazatérhetett, de több ezren már nem Magyarországra, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A háborús bűnösnek minősítettek csak 1953-tól, Sztálin halála után szabadultak. Nekik különösen nehéz sors jutott, miután 1949-ben a Gulágon belül létrehozták a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ott raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak 5-6 ezer élte meg a szabadulást, őket a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték. Az elbocsátó szovjet és a magyar állambiztonsági hatóság is nyilatkozatot íratott alá velük, e szerint a letartóztatásuk és szabadlábra helyezésük között történtek államtitoknak minősültek.

A magyar társadalom nagy részét érintő tragédiáról évtizedeken át beszélni sem lehetett.

A Gulágokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány 1993-ban állította fel Budapesten, az V. kerületi Honvéd téren a Gulág áldozatainak emlékművét, Veszprémi Imre márványból és ólomból készült alkotását. A kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, ezt 2017. február 25-ig meghosszabbították. Az emlékévben Magyarországon és a határon túl is sok rendezvényt, kiállítást, megemlékezést, szakmai konferenciát tartottak, és emlékműveket állítottak.

A 2017-től létező és egyre bővülő, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével létrehozott Elhurcolva, távol a hazától adatbázis a szovjet hadifogolytáborokban meghaltak adatállományát tartalmazza és teszi online kutathatóvá.

2017 februárjában a ferencvárosi pályaudvarnál, ahonnan a foglyokat a Gulágra szállították, Málenkij emlékhelyet avattak. 2018 júniusában az óbudai Árpád fejedelem útja és a Lajos utca közötti parkban adták át a Gulág-emlékművet, egy mintegy 10 méter magas, fekete gránit obeliszket.

A Magyar Nemzeti Levéltár az Orosz Állami Hadilevéltárral kötött megállapodás alapján idén februárjában online felületen tette közzé a Szovjetunióba egykor elhurcoltak adatbázisát, amelyben a mintegy 682 ezer digitalizált karton az 1941 és 1956 között a Szovjetunióba hurcolt magyar emberek adatait tartalmazza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!