országjárás

2021.07.13. 19:39

Turnéra indul júliusban az Operaház Szerelmi bájital előadása

Háromállomásos turnéra indul a Magyar Állami Operaház Szerelmi bájital című előadása, amely július 21-én a Gyulai Várszínházban, július 23-án a Művészetek Völgyében Vigántpetend, július 25-én pedig a tatai Angolkert Szabadtéri Színpadán lesz látható.

Budapest, 2021. március 31. Dolgozók a felújítás alatt álló Magyar Állami Operaházban 2021. március 31-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A két részben, magyar nyelven felcsendülő produkció főszerepeit Miklósa Erika (Adina), Ninh Duc Hoang Long (Nemorino), Rezsnyák Róbert (Belcore), Szvétek László (Dulcarmara) és Nagy Zsófia (Giannetta) alakítja, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és énekkarát (karigazgató Csiki Gábor) Tóth Sámuel Csaba dirigálja – tájékoztatott az Operaház.

Donizetti vígoperája Toronykőy Attila 2018-as rendezésében lesz látható.

A darab a jelenben játszódik és a színpadként szolgáló kamion is bevonódik az előadásba

– olvasható a közleményben.

A szerelmi bájital főhőse Nemorino, egy szegény falusi fiú, aki reménytelenül szerelmes a gazdag földbirtokosnőbe, Adinába, aki a hetyke Belcore őrmester házassági ajánlatát fogadja el. A kétségbeesett ifjú minden pénzét a kuruzsló Dulcamarától szerzett „bájitalra” költi, és hogy elnyerhesse szerelme szívét, még a seregbe is beáll. Bár a bájital valójában csak bor, Nemorino igaz szerelme végül mégis elnyeri jutalmát.

Borítókép: Felújítás alatt áll a Magyar Állami Operaház, de a társulat addig is országjáráson vesz részt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!