2023.12.27. 12:25
Szörnyű gyilkossággal végződött az ünnep Pécsett
Bűncselekmény áldozata lett egy 68 éves férfi. Azóta kiderült: Pécs legendás, közkedvelt alakja halt meg.
Forrás: police.hu
Bejelentésre érkeztek ki 2023. december 26-án este a Készenléti Rendőrség járőrei Pécsett egy Corvin utcai, társasházi lakáshoz, ahol holtan találták az ott lakó 68 éves férfit. A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 44 éves helyi férfit. A szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy a férfi olyan súlyosan bántalmazta az idős embert, hogy a helyszínen életét vesztette - írja a bama.hu.
A rendőrök előállították a 44 éves férfit, és gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást ellene.
Sajtóinformációk szerint az áldozat a Széchenyi téri perecesként ismert, kedves árus Bata Imre volt. Bata mély, kissé rekedt, és nagyon jellegzetes hangján kínálta az óriásperecet, ugyancsak jellegzetes triciklijéről éveken át, a kétezres évek elejéig. Egy alkalommal éppen azért került be a híradásokba, mert a portékáját a városháza kapuja elé borította tiltakozásul, amikor a városházán egyetlen döntéssel a többszörösére emelték a közterület használati díjat.
Krimi
- Interjút adott a verőcei hajóbalesetben elhunyt lány édesanyja (videó)
- Undorító módon kihasználta egy kislány rosszullétét egy férfi
- Gyilkos anyák: idén már három szörnyű tragédia történt
- Hajóbaleset: a tragédia előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét (videó)
- Halálos baleset: bedarált egy férfit a mozgólépcső a 4-es metrónál