2023.06.30. 12:44
Bravúros életmentés: a vaksötét Dunában találták meg az eltűnt nőt
A nő kezén és nyakán is megvágta magát, majd a folyó felé szaladt.
Fotó: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Kétségbeesett nő életét mentették meg a Duna dunavarsányi szakaszán június 26-án este.
Egy férfi kérte a rendőrök segítségét, aki testvére miatt aggódott, aki nem sokkal korábban kezén és nyakán megvagdosta magát, majd elszaladt a folyó felé. Nevelőapjával próbálták keresni, miközben rendőri segítséget kértek.
A partról néha megpillantották a nőt, de a rendőrök is hiába kérték, nem volt hajlandó kijönni a vízből. A nevelőapa csónakja volt a legközelebb, míg az egyik egyenruhás a szárazföldön futott, figyelt és navigált, társa a csónakba mászott.
A járgányban ugyan bokáig ért a víz, de jobb híján muszáj volt igénybe venni. Nem sokkal később meglátták a nőt, a rendőr pedig addig tartotta és markolta a csónakba kapaszkodó kezet, míg el nem érték a stéget.
Ezután partra segítették, betakargatták, majd mentőt hívtak. Míg az egységre vártak, próbálták csökkenteni a vágások okozta vérzést - az egyik egyenruhás a nyakán, míg társa a kezén lévőt csillapította.
A mentők ellátták, majd kórházba vitték.
A rendőrök lebontottak a helyszínről, majd szolgálati helyükre indultak egy váltás tiszta és száraz egyenruháért.
Krimi
- Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál
- Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy magyar pedofilt