2023.02.01. 00:05
Már a rendőrség is azzal gyanúsít egy mezőcsáti tanárt, hogy 13 tanulóval megverette az egyik osztálytársukat
Az 55 éves helyi férfi ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A tanár nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményt.
Forrás: Shutterstock
Fotó: iphotosmile
A nyomozás adatai szerint múlt hétfőn egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló – a pedagógus biztatására – bántalmazott egy 12 éves fiút, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – írja a police.hu.
A testnevelő tanár nem elég, hogy nevetve végignézte, még ötöst is ajánlott a többi gyereknek azért, hogy a fiút megverjék. A megvert diák édesapja feljelentést tett az ügyben – írja a boon.hu.
A 12 éves bántalmazott fiú arról is beszélt: nem tudja, mivel váltotta ki mindezt. Úgy vélte, talán azzal, hogy megkérdezte, mi lesz a házi feladat informatikából.
Az MTI úgy tudja, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ belső vizsgálatot indított az intézményben és munkáltatóként intézkedéseket tett az ügyben. Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense jelezte, hogy még tart a nyomozás, ezért egyelőre nem közölt részleteket a történtekről.
Krimi
- Kiderült, mi állhat az iskolákba küldött iszlamista bombafenyegetések mögött
- Kettős tragédia: holtan találta szüleit egy kislány Szabolcsban (videó)
- Ezt hogy csinálta? Több mint 27 milliós kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban
- Meghalt egy 4 éves kislány a cirkuszban
- Súlyos iszlamista fenyegetés érkezett több iskolába: magyar diákok is érintettek