Vissza nem térítendő támogatás

2024.01.16. 12:35

Napenergia Plusz Program: egy nap alatt több mint 17 ezer pályázó jelentkezett

A családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatást nyerhetnek el a zöldenergia termelésére és eltárolása alkalmas modern napelemes rendszerek telepítéséhez; a Napenergia Plusz Program újabb szakaszának megnyitását követő első 24 órában több mint 17 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-t.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közleményben felidézték:

a 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatást kínál a saját tulajdonú lakóingatlannal, haszonélvezeti joggal vagy lízingszerződéssel rendelkező magánszemélyek számára ahhoz, hogy megújuló energiaforrással lássák el lakóépületeiket.

A beruházásoknak köszönhetően napelemből és energiatárolóból álló rendszerekkel bővülhetnek tovább a hazai napenergia kapacitások. A költségek kétharmadának átvállalásával a háztartások kiadásai legfeljebb 10 év alatt megtérülhetnek. A támogatott családok nagyobb mértékben válnak képessé az energetikai szempontú öngondoskodásra, hatékonyabban csökkenthetik áramszámlájukat.

Az első 24 órában több mint 17 ezer jelentkezés érkezett be, ahol szükséges, már a hiánypótlási kérések kiküldése is megkezdődött. A kiírás szerint a támogató 15 munkanapon belül dönt a teljes előregisztrációk jóváhagyásáról. A pályázók ezután jelölhetik ki a három lehetséges kivitelezőt, akik közül a rendszeren keresztül beérkező ajánlataik alapján választhatnak.

Támogatási kérelmeket az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be. A beérkező pályázatok elbírálásának, a támogatási források odaítélésének sorrendjét nem az előregisztrációs, hanem a támogatási kérelmek benyújtása befolyásolja. A pályázati eljárás elemeit időrendben bemutató, a közreműködők feladatait részletező folyamatábra elérhető a támogató NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. https://napenergiaplusz.nffku.hu/ oldalán.

A kivitelezők december eleje óta jelentkezhetnek a Napenergia Plusz Programba, már közel 600 vállalkozás kapott jóváhagyást regisztrációjához

– jelezte a tárca.

Az EM hangsúlyozta: a zöldenergia a magyar gazdaság jövője. A tiszta technológiák alkalmazása erősíti Magyarország versenyképességét és energiaszuverenitását, hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához. A környezetkímélő módon megtermelt energia helyi felhasználása előmozdítja a klímavállalások teljesítését, tehermentesíti az áramhálózatot.

A kormány azon dolgozik, hogy

Magyarország a lakásokban és az ipartelepeken egyaránt élen járjon a zöldenergia termelésében és tárolásában.

A január közepén elindult lakossági és vállalati programok ezért összesen 137 milliárd forinttal ösztönzik a magyar családok és cégek beruházásait – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában