48 perc

2023.01.20. 09:44

Nyugat-Európa nagy valószínűséggel recesszióba kerül

A rekordmagas inflációról, Magyarország helyzetéről a világválság közepén és az idei várható kilátásokról volt szó a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtöki adásában. A műsor vendége György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos volt.

Ezúttal György László volt a 48 perc vendége

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A hirado.hu összegzése szerint a kormánybiztos elmondta, már két éve lehetett látni az emelkedő tendenciát. A világjárvány idején a globális ellátási láncok megszakadása indította el a folyamatot. A Makronóm Intézet felméréseire hivatkozva közölte, a járvány alatt a tengeri szállítások költsége a többszörösére drágult. Ez 3,5-4 százalékponttal emeli a magyarországi inflációt, míg a multik 2021-ben 70 százalékkal növelték a profitrátájukat. Ez a nyereség abból keletkezett, hogy a járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával az „emberek annyira meg akarták élni a szabadságukat”, hogy a globális szereplők akármennyit elkérhettek érte. Az árakat az orosz–ukrán háború és az abból kialakult energiaválság is felfelé hajtotta.   

György László kifejtette, 

a Magyarországon is harminc éve nem látott inflációt más tényezők is fűtik. A gazdasági elemzésekből egyértelműen látszik, hogy az ukrajnai háborúhoz legközelebb lévő országokban nagyobb a drágulás. A legnagyobb infláció a balti országokban van, utána Csehország és Magyarország következik. 

Magyarországon meghatározó tényező volt az aszály is, az ország termőterületének kétharmadát érintette a rekordszárazság, ami egyetlen másik európai országban sem volt ekkora mértékű.   

További inflációfelhajtó tényező a valutaárfolyam: a lengyel zlotyi és a magyar forint euróhoz viszonyított árfolyamán egyaránt tapasztalható volt, hogy éppen milyen kilátások várhatóak az EU-val folytatott tárgyalásoktól.   

A hazai árudrágulás mögött a kormánybiztos az „agresszív árazás” jelenségét is megnevezte: ugyanazokat az élelmiszereket és termékeket a gyártók és kereskedők drágábban adják el Magyarországon, mint Szlovákiában vagy akár Németországban. 

A túlárazás jelensége a magyar állami szervek figyelmét is felkeltette, ezért a Gazdasági Versenyhivatal már vizsgálatot indított.   

György László kiemelte, hogy az Orbán-kabinet 2022-ben a költségvetés ötödéig támogatta a magyar családokat és a nyugdíjasokat. Példaként említette az adó-visszatérítést, a nyugdíjemelést, a nyugdíjprémiumot és a 13. havi nyugdíjak kifizetését is.   

Az idei év kilátásairól elmondta, a Makronóm előrejelzése azt valószínűsíti, hogy a második negyedévben tetőzhet az infláció, az év végére pedig egy számjegyűre zsugorodhat. 

Mivel a globális ellátási láncokra nehezedő nyomás visszaállt a koronavírus előtti szintre, a gázpiacok árazása is visszatért a háború előtti mértékre, valamint a kormány az agresszív árazás ellen is fellép, az összes tényezőt számításba véve reális lehet az infláció jelentős csökkenése 

– közölte.   

Az árstopokról elmondta, a 20. században már többször alkalmazott eszközökről van szó. A kormány azért vezette be az árstopok rendszerét, hogy az alacsony keresetűeket támogassa.   

Úgy fogalmazott: most apokaliptikus hullámokon hánykolódik Magyarország. A háború, az Egyesült Államok előretörése Európával szemben, Kína és a nyugat ellentéte és az ukrajnai háború mind olyan tényezők, amelyek miatt a kormánynak hozzá kell nyúlnia a költségvetéshez, hogy biztosítsa a gazdasági szereplők bizalmát. Az idei költségvetést érintő legfontosabb változtatás, hogy a kormány ragaszkodik a 4 százalék alatti hiány megtartásához.   

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövő sikerét a jelen beruházásai adják. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-világjárvány alatt is sikerült növelni a külföldi tőke beáramlását, tavaly pedig rekordot döntött a beruházások értéke, miközben regionálisan minden szereplőnél csökkenés volt látható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában