stratégia

2019.02.16. 11:11

Fontos előrelépést jelentenek a kormányzat intézkedései a horgászoknak

A hazai vizeken megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csökkent a halhús áfája, az eddigi papíralapú okmányokat modern horgászkártya váltotta fel.

A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán az elmúlt években született kormányzati intézkedések fontos előrelépést jelentenek a magyar sporthorgászat és horgászturizmus fejlesztésében – jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videofelvételen.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a kormány stratégiai partnerként tekint a horgászok mintegy 500 ezer tagot számláló, ezzel Magyarország legnagyobb civil közösségét alkotó táborára. Emlékeztetett: a kabinet 2010 óta számos intézkedéssel támogatta és jelenleg is támogatja a magyar sporthorgászat és a hazai horgászturizmus fejlesztését.

A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán létrejött stratégiai megállapodásnak köszönhetően a hazai vizeken megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csökkent a halhús áfája, az eddigi papíralapú okmányokat modern horgászkártya váltotta fel és ma már bűncselekmények számít az orvhalászat.

Az említett döntések következtében az anyagi támogatásokon túl olyan értékekkel gyarapodott a horgásztársadalom, amelyekkel jelentős változás következett be a hazai vizek minőségében, ezek megőrzését, valamint védelmét pedig a halőri szolgálat munkája és a részükre biztosított modern eszközállomány segíti – húzta alá.

Szűcs Lajos a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke szerint szervezetük olyan állami feladatot vett át, amely a természetes vizek védelmét és a halgazdálkodással kapcsolatos összes teendőt magában foglalja.

Az elmúlt időszak legfontosabb eredményeként említette, hogy miután a halgazdálkodásról szóló törvény hatályba lépett, megszűntetve a természetes vízi, kereskedelmi célú halászatot, immár egy kézben összpontosulhat a felelősség és a feladat.

Emellett idén január 1-től a horgász állami jegyekből származó minden bevétel a MOHOSZ-hoz került – jelezte. Bokor Károly horgász szakíró a videóban arról beszél: a horgásztársadalom és a kormány stratégiai partnerségének kiemelkedő hozadéka, hogy a horgászok hosszú idő után megkapták a horgászati célú halgazdálkodás lehetőségét a természetes vizeken, amely immár az érintett területek halbőségében, a feltételek javulásában is megmutatkozik.

Rámutatott: a halhús áfájának csökkentése a félmilliós horgásztársadalmon túlmutató siker, hiszen ez a halgazdálkodók haltelepítési költségeinek mérséklése mellett a halfogyasztók pénztárcáját is kíméli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában