Bulvár-celeb

2023.06.24. 15:42

Felbőgtek a motorok: eltemették a tragikusan fiatalon elhunyt Szvoboda Bencét (videó)

A motokrossz versenyző 31 évesen halt meg.

MW

Forrás: HTS TEAM / Facebook

Fotó: Norbert NAGY

Szvoboda Bence temetése szombaton 11 órakor kezdődött, de már előtte kisebb tömeg gyűlt össze a balatonberényi temetőben – írta a sonline.hu. A magyar bajnok múlt hét szerdán hunyt el, miután a cseh bajnokságon borzasztó balesetet szenvedett.

A család kérésére a temetésre sokan nem feketében jöttek: saját versenyöltözékükben jelentek meg a gyászszertartáson, amelyen két 521-es számú versenymotort is felállítottak, a ravataltól virágcsokorral övezett út vezetett a sírhelyig.

Szvoboda Bencétől először Ungvár Imre balatonberényi katolikus pap, majd csapata, a Team HTS KTM nevében Nagy Norbert búcsúzott, aki elmondta, Bence alig 17 évesen szerezte az első felnőtt magyar bajnoki címét, amit újabb és újabb magyar és cseh aranyak követtek.

A szertartáson a 82 éves Bognár Péter, Bence legidősebb szurkolója is felszólalt, ő a versenyző német és cseh sikereiről mesélt, majd elmondta, rengeteget tanult Bencétől, aki a mai fiatalok számára is példakép lehet.

Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke is a helyszínen volt, aki itt jelentette be, hogy hivatalosan is visszavonultatják Szvoboda Bence 521-es rajtszámát: a rajtszámot Bence családjának adják, azzal a feladattal, hogyha Bencéhez hasonló tehetségre bukkannak, értesíteniük kell a a Magyar Motorsport Szövetség elnökségét.

 

A gyászolók végül hosszú percekig tartó vastapssal engedték utolsó útjára a sokszoros bajnok Bencét. A sírnál beindították a motorját, s annak kíséretében helyezték örök nyugalomra.

Bence halála egyben öt ember számára lehet új lehetőséget is, a sportoló nem sérült szerveit ugyanis felajánlották 
– írta a portál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!