Halimba

2013.04.26. 09:11

A máltaiak sikerének titka

Ezekben a hetekben tartják éves küldöttgyűléseiket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület regionális szervezetei. A Közép-Dunántúli Régió csoportjai a közelmúltban Halimbán gyűltek össze.

Schvarzkopf Anita

Földiné Bellai Orsolya helyi csoportvezető és szervező az egész napos rendezvényről elmondta: Nagyon örültünk, hogy több település közül Halimba kapta meg a rendezés jogát. A konferencia megszervezése a nagy máltai közösségen belül tevékenykedő kicsi, de annál aktívabb halimbai csoportnak kiváló lehetőséget biztosított az összefogás, a közös munka eredményeinek bemutatására is. A program a helyi római katolikus templomban kezdődött, ahol a régió 21 csoportjának küldöttei, és a Tatai Központ képviselői ünnepi szentmisén vettek részt. Majd már a Művelődési Házban Tóbel János polgármester köszöntötte a megjelenteket, s röviden bemutatta a falut. A helyi általános iskola néptánccsoportjának produkciója után ténylegesen megkezdődött a szakmai munka. Délben a helyi óvoda dolgozói ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Délután pedig Halimba nevezetességeivel ismerkedtek a polgármester úr kalauzolásával.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közép-dunántúli régió csoportjai Halimbán tartották küldöttgyűlésüket(Fotó: Schvarzkopf Anita)

A gyűlésen a küldöttek áttekintették az elmúlt év tevékenységét, és megismerték a szeretetszolgálat további terveit is. Pataki Gergely régiótitkár beszámolójában kiemelte, hogy bár jelentős adományforgalmuk volt az elmúlt évben, mégis a gazdasági nehézségek nem csak a családokat, de őket is érintették. Csökkentek a központi erőforrások, az adó egy százaléka is jobban megoszlik, az intézményeik által eltartott személyek száma pedig egyre nő. Kiemelkedően fontos hát az önkéntes csoportok szerepe! - hangsúlyozta Pataki Gergely. Kedvezően nyilatkozott a helyi kisebb csoportok munkájáról. Úgy látja, minden csoport megtalálta a saját fő profilját. A pályázati lehetőségek kihasználásának és a közös együttműködések jó példájaként említette a Biztos Kezdet Gyerekházakat. A pályázat Egy jobb életért elnevezéssel, konzorciumban a Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulással valósult meg Devecserben, Iszkázon és Somlószőlősön. Ide a kistérség minden településéről jöhetnek az öt év alatti gyermekek és szüleik, fejlesztő és játékos foglalkozások várják őket.

- Nagyon fontos részt venni a közösségek életében, együttműködni a helyi intézményekkel, civil szervezetekkel, hiszen így tudunk beépülni a köztudatba, s reméljük így bátrabban fordulnak majd hozzánk az emberek. Legyen az akár segítségkérő, akár adományozó - hangsúlyozta a régiótitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!