Gyulakeszi

2017.05.13. 15:21

A közösségi erő élteti őket - Nagyszülők és unokák napja Gyulakeszin

A hagyományos Nagyszülők és unokák napján helyi, uzsabányai, lesenceistvándi és tapolcai idősek és gyerekek szórakoztak együtt szombaton a Bak Vendéglőben.

Tóth B. Zsuzsa

A Tapolcai és Környéke Kistérség Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesülete programján Rig Lajos, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az időseket. Mint mondta, aki a jelenben él és a jövőnek szánja a gyermeket, unokát, annak vissza kell tekintenie múltba.

- A mai nap is egy olyan alkalom, amikor mi, a fiatalok megköszönhetjük az idősektől kapott tudást, azt, amit átadhatnak nekünk. Sajnos ma, a rohanó világban kevés időnk van arra, hogy közös beszélgetésekre üljünk le az asztal mellé, de ez az alkalom kiváló erre, valamint az Anyák napja méltó lezárására is egyben – mondta Rig Lajos.

A nagyszülők és unokák közös ünnepén az idősek táncra is perdültek
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A csoport új vezetője, Nyakas László a résztvevőkkel együtt emlékezett a korábbi klubvezetőre, Kismihók Hajnalkára. Beszédében szólt arról, hogy a tervezett célok megvalósításán dolgozik az új vezetés is.

- Hajnalkát a nyugdíjas élet aktuális ügyei foglalkoztatták. Vallotta, hogy meg kell mutatni, hogy a mi klubunk a közösségi erő és az öröm forrásából táplálkozók gyülekezete. Túl a hetvenen is vár ránk a harmonikus, boldog öregség esélye. Csak rajtunk múlik, hogy szépnek lássuk a jelent és eredményeket érjünk el. Hajnalka intelmeit megfogadva célunk nem lehet más továbbra sem, mint a hasznos nyugdíjas élet, a jó közösség kialakítása. Az egyesülethez tartozó klubok a lehetőségeikhez képest élnek nyugdíjas életet. A mindenkori születésnaposok megünneplése mellett a klubélet velejárója a rendszeres zene és tánc az egyiknél, míg a másiknál a különböző ismeretterjesztő előadások szerepelnek a programok között – mondta Nyakas László. A vezető szólt a közelmúltban Sopronba tett kirándulásról, a májusi Közép-dunántúli regionális Nyugdíjas Találkozóra való utazásról, a programot Csopakon rendezik majd.

A napot az Acro Dance táncosainak műsora, Vitai Dóra és Létai Réka szavalata, a tapolcai Bárdos iskola Batsányi tagintézménye diákjainak tánca, Fülöp Ákos szavalata, az Őszi Napfény Klub tagjainak szirtakija és a lesenceistvándi Margaréta Klub kabaréja színesítette. A gyerekeket sétakocsikázás, fagyizás, rajzverseny várta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!