Gazdaság

2015.01.26. 14:58

Vita a földtörvényről

Veszprém – A földtörvény vitájával folytatta munkáját az országgyűlés januári ülésszaka, számolt be róla a Napló negyed századdal ezelőtt.

Balassa Gergő

A képviselők felszólalásai után „a parlament áttért a törvényjavaslat részletes vitájára, majd Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter válaszolt az elhangzott felvetésekre.A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt évi földforgalom alapján – amennyiben ilyen ütemben folyik tovább a földek értékesítése – 600 esztendő szükséges ahhoz, hogy a termelőszövetkezetek által megváltott földeket eladják. Ennek alapján semmi nem indokolja a földforgalom befagyasztását.A kormány egyetértett azzal, hogy kártérítést fizessenek a túl alacsony áron megváltott földekért. Ám erre egyelőre a költségvetésnek nincs pénze. A kártérítés kifizetésére csak akkor kerülhet sor, ha a forrást biztosítani tudják. A kormány azt javasolta, hogy a már megváltott földek maradjanak szövetkezeti tulajdonban, és azokról a tsz közgyűlése rendelkezhet. Vagyis a földforgalmat nem fagyasztották be, a termelőszövetkezetek lehetőséget kaptak arra, hogy ezeket a földeket bevigyék gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulásként.

A szövetkezeti földeknek viszont az a része, amelyet még nem váltottak meg, és a tag tulajdonában maradt, más elbírálás alá esik. E tekintetben a kormány azt javasolta, hogy a szövetkezeti tagok kvázi tulajdonosból valódi tulajdonossá válhassanak.A törvény módosítása ezért lehetővé tette, hogy a tulajdonos vagy örököse önmaga dönthesse el, mit csinál a földjével. Jogot kapott arra, hogy azonnal kiléphessen a szövetkezetből, és kivegye a földjét. Ebben az esetben a bevitt földdel azonos értékű földet kell részére kiadni. De dönthet másképp is, a földet vételre felajánlhatja a szövetkezetnek, illetve földjáradék ellenében továbbra is a szövetkezet közös használatában hagyhatja, tulajdonjogának fenntartása mellett.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!