Gazdaság

2015.01.27. 18:43

Új helyzet előtt a kereskedelem

A hosszú hétvégék a vendéglátásnak és a turizmusnak rendkívül előnyösek a növekvő forgalom miatt, ugyanakkor a munkanap-áthelyezéseknek nincs számottevő, mérhető gazdasági hatásuk.

Tremmer Tamás

A nemzetgazdasági miniszter rendelete alapján az idén három alkalommal kerül sor munkanap-áthelyezésre, három négynapos hosszú hétvége lesz, illetve egy már volt. Január 10., augusztus 8. és december 12. szombati munkanap, míg január 2. péntek, augusztus 21. péntek és december 24. csütörtök pihenőnap. Ezen kívül négy alkalommal lesz háromnapos a hosszú hétvége: húsvéthétfő és pünkösdhétfő miatt, valamint május elseje hétfőre, október 23. péntekre esik. A rendeletben az is szerepel, hogy az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatottak munkarendje ettől eltérően is meghatározható.

Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. foglalkoztatáspolitikai kutatásvezetője szerint a munkanap-áthelyezéseknek nincs jelentős gazdasági hatásuk, mivel a versenyszférában a megrendeléseket saját jól felfogott érdekükben teljesítik a vállalkozások, erre megvannak a hatásos munkaszervezési módszerek. Ugyanakkor úgy vélte, a töredezett munkahét általában alacsonyabb teljesítményekhez vezet, mint a hosszabb időegység alatt végzett munka. Hozzátette: a költségvetési, szolgáltatási szektorban is fenntartják a társadalom működéséhez szükséges kapacitásokat, mint a közlekedés, víz, gáz, fűtés biztosítása.

Az MTD Hungária Kft. a munkanap áthelyezések hatását jelentéktelennek ítélik, függetlenül attól, hogy ilyen konkrét méréseik nincsenek, mondta Hodács László ügyvezető igazgató. Az éves gyártási ütemtervüket is úgy készítik, hogy ere már tekintettel vannak. Mivel a cég szezonális termékeket gyárt, ezért fél évig nagyobb a kibocsátás, s meghatározott ideig kölcsönzött munkaerőt is foglalkoztatnak. Csúcsidőszakban a megrendelések függvényében különben is sűrűn előfordul, hogy folyik a termelés, ezért sem érzékelik különösebben a munkanap áthelyezéseket.

Problémát nem okoz, gazdasági haszna nem mérhető a munkanap áthelyezéseknek, mondta megkeresésünkre Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Mivel ezektől az intézkedésektől nem nő, de nem is csökken a munkanapok száma, az áthelyezés inkább csak munkaszervezési feladatokat követel tőlük. Ezt könnyen meg tudják oldani. Varga László inkább közvetett hasznát érzi: ha a dolgozóik hosszabb időt kapnak, alaposabban tudnak pihenni, regenerálódni, s feltöltődve tudnak újra munkába állni.

A munkanap áthelyezés önmagában nem okoz nagy gondot a kereskedelemnek, sokkal inkább az, hogy március 15-től új helyzet előtt állnak. E naptól ugyanis tilos lesz a vasárnapi nyitva tartás, mondta Bogdán József, a Polus Coop Zrt. elnök-igazgatója. Mindezek áruforgalmi, logisztikai, személyi, munkaszervezési és munkarendbeli feladatokat vetítenek előre. De a marketingnek is lesz dolga: miként kezelje a megváltozott nyitva tartást? És akkor még mindig nem tudni, a vevők miként reagálnak erre a központi intézkedésre.

Bogdán József jelezte, szeretnék kiaknázni a lehetőséget. Arra törekszenek, hogy a vásárlók ne üljenek autóba, hanem hét közben a közelükben, a lakótelepeken megtalálható kényelmi boltjaikat válasszák. Azon dolgoznak, hogy a korábbi hétvégi bevásárlásokról a hangsúly tevődjön át a csütörtök, péntek, szombatra.

A munkanap áthelyezések során azt tapasztalták, hogy ha két napig zárva volt a bolt, akkor az az emberekre ösztönzőleg hatott. Óvatosságból többet vásároltak, akár még a kelleténél is többet, felhalmoztak, egyszóval a zárás előtti napon csúcsra járt a forgalom. Arra számítanak, hogy valami hasonló játszódik majd le a vasárnapi zárvatartás kapcsán is. Ők erre külön akciókkal is készülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!