Széljegyzet - Javuló országimázs

Mérik például az általánosan elfogadott, a gazdaságra, kormányzásra, állami költekezésre jellemző adatokat, vizsgálják az ott élők elégedettségi szintjét, kutatják a más népekről alkotott véleményeket. Az országimázshoz persze még az is hozzátartozik, hogy az adott nemzet milyen képet közvetít önmagáról, mennyit tesz a róla alkotott vélemény befolyásolására.

Mondjuk a görögökről mindenki tudja, hogy mennyire barátságosak, vendégszeretőek. Még azt is elnézték sokáig nekik, hogy trükköztek a mutatóikkal, míg meg nem elégelték a hitelezőik a feneketlen zsák pénzzel való folyamatos tömködését, és össze nem omlott a gazdaságuk.

A precíz németek a megbízhatóságukról, pontosságukról, kiszámíthatóságukról híresek, a spanyolok, olaszok mellett szól a lazaságuk, udvariasságuk, jókedvük.

És vajon mirólunk milyen kép él a nemzetek többségében? Bartókon, Puskáson, az éppen negyvenéves Rubik-kockán kívül mit tudnak rólunk? A „legvidámabb barakk” időszakában volt az általánosan emlegetett „gulyáskommunizmus”: jókat ettek, ittak, mulattak az ide látogató turisták, megnézték Budapestet, a Hortobágyot és a Balatont, aztán hazamentek, és ki tudja, mit gondoltak rólunk. Ma pedig egyre inkább a gyógyfürdőkről és az egészségügyi, leginkább fogászati turizmusról ismernek meg bennünket. Az objektív mutatóink pedig hol jobbak, hol rosszabbak. Most éppen javuló tendenciát mutatnak, szemben a néhány évvel ezelőttivel, amikor leminősítettek és a befektetésre nem ajánlott, „bóvli” kategóriába süllyesztettek bennünket. Megjegyzem, még mindig ott vagyunk, dacára az évek óta tartó javulásnak. Úgy tűnik, könnyű veszíteni, de sokkal nehezebb visszakapaszkodni. Azért mindent meg kell tenni érte.