Gazdaság

2009.03.23. 03:29

Rekorder trófeák között - Zárta kapuit a Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállítás a vásárvárosban

Budapest - Bezárta kapuit Európa egyik legrangosabb szabadidős seregszemléje, a Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállítás, ahol évek óta az erdők, mezők, vizek szerelmesei adnak randevút egymásnak.

Tremmer Tamás

A horgászok, vadászok számára a tavasz az év kezdete, hiszen nekik ekkor nyílik ki a természet, s indulhatnak a vízpartra, illetve az erdőbe. Nem véletlen, hogy a FeHoVát is ekkor tartják, amely szezonindítónak is felfogható. A rendezvény arra is jó, hogy a horgászok, vadászok itt találkozzanak és kicseréljék gondolataikat, tapasztalataikat, valamint meglessék az újdonságokat.

Látnivalókból ezúttal sem volt hiány, hiszen több mint 200 kiállító mutatkozott be. A 16. FeHoVa legnagyobb szenzációja a Természeti-vadászati örökségünk - A legkiválóbb magyar vadász-trófeák címmel rendezett élőhely- és trófeabemutató volt. 

A természetessel meg-egyező közegben az összes magyar rekordtrófeát eredetiben tekinthették meg az érdeklődők. Hasonló jelentőségű bemutatóra évtizedek óta nem volt példa hazánkban. A trófeák mellett 10 magyar festőművész 30 alkotását is bemutatták. A Herenden élő Csiszár József három képet is festhetett. 

A 450 négyzetméteres kiállítás a veszprémi Skicc Kft. munkájának köszönhető.

Békefi József ügyvezető igazgatótól megtudtuk, majd 1300 négyzetméteres területet építettek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a 22 ál-lami tulajdonú erdőgazdaság mind az ő standjaikat használták. 

Az idén nemcsak kiállításépítőként, hanem szervezőként is színre léptek, a trófeabemutatót a Nimród szerkesztőségével közösen álmodták meg. Elárulta, a tavasz folyamán vadászati kiállítást hoznak tető alá a várpalotai önkormányzattal.

Rendszeres résztvevője a FeHoVának a Bakonyerdő Zrt. is. Novákné Szőke Anett marketingvezető a kiállítást jó lehetőségnek tartotta, hogy megmutassák magukat. 

Március 1-jén indult a szezon, így bemutathatták a vadászati lehetőségeiket. Megismertették az érdeklődőkkel a vadászházaikat s az ott igénybe vehető szolgáltatásokat, az ökoturizmust. Ezen felül találkozhattak a régi partnereikkel, s személyesen ápolhatták a kapcsolatokat.

A vadgazdálkodással kapcsolatban ez a legnagyobb hazai seregszemle, s erről a Verga Zrt. nem hiányozhat, nyilatkozta Kulcsár Zsolt vezérigazgató. Sok a visszatérő vadászvendégük, ami jó ala-pot biztosít az idei vadászszezonhoz. 

Azt elismerte, hogy ebben a recessziós időszakban sokkal többet kell dolgozni egy-egy vendég megnyeréséért. Nemcsak a vadászatot, hanem az erdőgazdaságot is népszerűsítik. 

Az elmúlt években több olyan közjóléti funkcióval bíró objektumot adtak át, ami turisztikai szempontból is jelentős.A horgászat szerelmesei sem maradtak látnivalók nélkül, számukra botpróbát, élménybeszámolókat, oktató filmvetítéseket kínáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!