Gazdaság

2014.07.27. 11:10

A faluban az idei év fejlesztéseinek összege meghaladja a húszmillió forintot

Vanyola - A falunap településünk életében nagyon fontos, kiemelt helyet foglal el a közösségi rendezvények sorában. Azt jelenti, hogy van egy saját településünk, otthonunk, amire büszkék vagyunk, amit szeretünk múltjával, jelenével együtt.

Nagy Imre

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte Varga Miklós polgármester a közelmúltban megrendezett Vajda Péter Napok résztvevőit, a meghívott vendégeket. A falu első embere köszöntőjében beszámolt az idei év jelentős fejlesztéseiről. Kilencmillió forintos Leader-támogatással bővítették és felújították a sportöltözőt, folytatták az utak és járdák felújítását, így mára elérték, hogy minden belterületi út portalanított Vanyolán.

A nyári szünet alatt, energiatakarékosság céljából kicserélik a Vajda Péter Általános Iskola nyílászáróit. Az idei év fejlesztéseinek összege meghaladja a húszmillió forintot, és az önkormányzat költségvetése a következő évi fejlesztési forgótőkét is tartalmazza. Mindez azt bizonyítja, hogy a község vezetői jól sáfárkodnak a rájuk bízott javakkal. Így volt ez az elmúlt években is, hiszen a település összes középülete (művelődési ház, orvosi rendelő, ravatalozó, sportöltöző, a Vajda Péter-emlékház, a községháza) megújult, óvodát és konyhát, valamint játszóteret építettek.

Varga Miklós polgármester az ünnepségen, a lakosság előtt adta át a futballcsapatnak az esüstérmeket. A focisták sporttörténelmet írtak: a 2013/14. évi bajnokságban második helyezést értek el. Fotó: Nagy Imre

A beruházások többségét pályázati úton nyert támogatásokból és önerőből valósították meg. Varga Miklós gratulált a helyi futballcsapatnak, akik sporttörténelmet írtak: a 2013/14. évi bajnokságban második helyezést értek el. A település polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik a nap lebonyolításában segédkeztek, majd megnyitotta a falu ünnepét. Az elismerés hangján szólt a községről Varga Péter, a Gemara Sk. Vidékfejlesztési Egyesület elnöke is.

– Egyesületünknél az elmúlt hét évben Vanyola mindig a legaktívabb pályázók közé tartozott, és közel hetvenmilliós pályázati forrást hozott el, így aktív szereplője a vidékfejlesztésnek – mondta el Varga Péter. A köszöntőket a délelőtti versenyek eredményhirdetése és a díjak átadása követte. A főzőversenyt Bakacs Zsoltné, a Virágos Vanyola, virágos udvar versenyét Kiss Andrásné nyerte. Varga Miklós adta át a futballisták számára az ezüst-érmeket, majd kezdődtek a színpadi produkciók. A helyi óvodások és iskolások műsora után a Vadvirág táncosa, a vanyolai asszonykórus, a gecsei Dallamvarázs vegyeskar, és a KO Színpad szórakoztatta a nagyérdeműt, majd számos programon vehettek részt kicsik és nagyok. A házaspárbajt követő közös vacsora után a Hídvégi Band gondoskodott a jó hangulatról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!