Gazdaság

2014.09.22. 18:34

Nagy pénzek nyomában a versenyfelügyelet

Megyei körkép - Az idén, augusztus végéig, hetven ügyben kezdett vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Tremmer Tamás

Ötvenhét versenyfelügyeleti eljárást lezártak; ezek közül huszonhat esetben állapítottak meg jogsértést és szabtak ki bírságot. A fogyasztók megtévesztőit, a versenykorlátozó megállapodást kötőket, és az erőfölénnyel visszaélőket összesen 3,556 milliárd forintra büntette a GVH, tájékoztat a feketelista.hu portál.

A statisztika csak az ügyek számát és a bírságok nagyságát rögzíti, az eljárásokat ugyanis gyakran évekre visszamenően kell lefolytatni, és így megesik, hogy több, nagy értékre elkövetett jogsértésért jóval később büntet a hatóság. Ez történt az alábbi esetben is: nyolc transzportbetongyártó 2005 és 2007 között előre meghatározott kvóta alapján, és közösen megállapított áron értékesítette a betont, de a hosszadalmas felderítés után csak az idén sikerült ezt rájuk bizonyítani. Másik eset: több tévégyártó 1997 és 2004 között a színes televíziós képcsövek árát rögzítette, és felosztotta egymás között a piacot. Az eljárást ugyan 2008-ban megindította a GVH, de csak az elmúlt hetekben sikerült lezárni.

A feltárt ügyek évenkénti nagy különbségét mutatja, hogy a feketelista.hu összesítése szerint például 2012-ben 49 ügyet, összesen 1,836 milliárd forint, 2013-ban pedig 56 eljárást, 11,177 milliárd forint bírság kiszabásával zárt le a versenyhivatal. Az eddigi legnagyobb összegű bírságot (9,488 milliárd forint) a bankkartell tizenegy tagjára szabták ki „a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartásuk miatt.”

A versenytörvény többszöri módosításával próbálják „megtérésre” késztetni az erőfölénnyel visszaélőket és a kartellezőket. A versenykorlátozó megállapodások feltárása és visszaszorítása érdekében alkalmazzák az úgynevezett engedékenységi politikát, amelynek lényege: ha a kartellben részt vevő vállalkozás együttműködik a hatósággal a jogsértés feltárásában, a kiszabható büntetés egy részétől, esetleg annak teljes összegétől mentesül. A kartellben részt vevő vállalkozás azonban csak akkor folyamodhat a bírság összegének teljes elengedéséért, ha elsőként olyan érdemi információkat szolgáltat a versenyhatóság számára a még ismeretlen kartellről, amelynek alapján a hivatal vizsgálatot tud indítani. A tapasztalatok szerint újabban mind több vállalkozás választja ezt a menekülési utat; az idén már három kartell leleplezéséhez járultak hozzá.

A bírságok összegét tekintve behozhatatlanul két bank és három építőipari társaság „vezeti” az elmúlt öt évről készített százas listát a feketelista.hu összesítése szerint. Az OTP Nyrt. (4,44 milliárd forint) és az Erste Bank Hungary Zrt. (1,83 milliárd forint büntetéssel) toronymagasan „vezet” a bankok között, pedig az első húsz között még hat másik bank is található. A gazdasági verseny megsértéséért a Szentesi Vasútépítő Kft.-t 3,4 milliárd, a Mávépcell Mély-Magas és Vasútépítő Kft.-t 2,1 milliárd, a Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt.-t pedig 1,5 milliárd forint bírsággal büntette a GVH. Az első húsz legnagyobb bírsággal sújtott társaság között a nagy bankok mellett szerepel még a MÁV Zrt. (700 millió forint), CEMEX Hungária Kft. (643 millió forint), az International Business Machines Corporation Magyarország Kft. (620 millió forint), a SAP Hungary Kft. (620 millió forint), és a Gyárt-Ker Termelő és Kereskedelmi Kft. (600 millió forint). A negyedmilliárd forint fölött bírságoltak között találjuk még a Magyar Telekomot, a Vodafone Magyarország Zrt.-t, vagy a Duna-Dráva Cement Kft.-t. Még a századik helyre sorolt társaság pénzbírsága is 10 millió forintra rúg.

 

A LEGMAGASABB VERSENYFELÜGYELETI BÍRSÁGOK ALANYAI AZ ELMÚLT 5 ÉVBEN
2009. 09 – 20014. 08. között (összesen forint és ügyek)

sor-
rend

cégnév

birság összege

ügyek száma

1.

Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt.

4 446 400 000

6

2.

Szentesi Vasútépítő Kft.

3 400 000 000

1

3.

MÁVÉPCELL Mély-Magas és Vasutépítő Kft.

2 100 000 000

1

4.

ERSTE BANK HUNGARY Nyrt.

1 832 700 000

2

5.

Colas Dunántúli Út- és Vasútépítő Zrt.

1 500 000 000

1

6.

Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.

1 190 300 000

4

7.

CIB Bank Zrt.

931 400 000

3

8.

MKB Bank Zrt.

872 000 000

3

9.

Magyar Államvasutak Zrt.

700 000 000

1

10.

CEMEX Hungária Építőanyagok Kft.

643 900 000

1

11.

International Business Machines Corporation Magyarországi Kft.

620 000 000

1

12.

SAP Hungary Rendszerek, Alkalmazások és Termékek az Adatfeldolgozásban Informatikai Kft.

620 000 000

1

13.

GYÁRT-KER Termelő és Kereskedelmi Kft.

600 000 000

1

14.

RAIFFEISEN BANK Zrt.

583 600 000

2

15.

BUDAPEST Hitel- és Fejlesztési Bank Nyrt.

471 500 000

2

16.

Duna-Dráva Cement Kft.

465 800 000

1

17.

STRABAG Építő Zrt.

430 276 000

2

18.

Magyar Telekom Távközlési Nyrt.

376 000 000

6

19.

Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.

360 000 000

9

20.

UniCredit Bank Hungary Zrt.

314 300 000

3

21.

BUDAPIÉRT Kereskedelmi Zrt.

274 200 000

1

22.

LASSELSBERGER HUNGÁRIA Termelő és Kereskedelmi Kft.

270 200 000

1

23.

INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt.

200 000 000

1

24.

DBK-Földgép Építési Kft.

192 000 000

1

25.

MÁV MTM Mélyépítő Tervező Magasépítő Kereskedelmi és Ügyviteli Szolgáltató Rt.

178 000 000

1

26.

International System House Kereskedelmi és Szoftverfejlesztő Kft.

117 000 000

1

27.

Magyar Éremkibocsátó Intézet Kft.

100 000 000

1

28.

ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe

90 000 000

1

29.

AUTOCOLOR Festékgyártó és Forgalmazó Kft.

71 200 000

1

30.

UCB Ingatlanhitel Zrt.

63 200 000

1

31.

Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft.

53 500 000

1

32.

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

50 000 000

1

33.

FOTEX-OFOTÉRT Optikai és Fotocikk Kereskedelmi Kft.

48 900 000

1

34.

Parapszichológiai Centenáriumi Központ

46 000 000

1

35.

E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.

45 000 000

1

36.

LCP Systems Informatikai és Kereskedelmi Kft.

43 000 000

1

37.

Group Center Szolgáltató Kft.

42 000 000

2

38.

ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Élelmiszer Kereskedelmi Bt.

41 000 000

3

39.

Citroen Hungária Gépjárműforgalmazó Kft.

40 000 000

1

40.

DIGITANIA Kommunikációs Zrt.

40 000 000

1

41.

Magyar Lapterjesztő Zrt.

40 000 000

1

42.

Markgold Ingatlanforgalmazási Kft.

40 000 000

1

43.

PÉCSI DIREKT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

40 000 000

1

44.

KAMÉLEON MIX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

35 500 000

1

45.

Penny-Market Kereskedelmi Kft.

35 000 000

2

46.

Novartis Hungária Egészségügyi Kft.

34 500 000

1

47.

PAPIROSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

33 500 000

1

48.

I-COM Iroda - Kommunikáció Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

33 000 000

1

49.

AUTO FINISH Kereskedelmi Kft.

32 700 000

1

50.

ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt.

30 000 000

1

51.

SIKÉR Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft.

30 000 000

1

52.

Telemarketing International Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

28 000 000

2

53.

TESCO-GLOBAL ÁRUHÁZAK Zrt.

28 000 000

2

54.

HENKEL MAGYARORSZÁG Termelési és Kereskedelmi Kft.

28 000 000

1

55.

INOTAL Alumíniumfeldolgozó Zrt.

27 300 000

1

56.

Pannon GSM Távközlési Zrt.

27 000 000

5

57.

STUDIO MODERNA 2000 TV-SHOP HUNGARY Kft.

26 000 000

2

58.

PAPÍRBÁZIS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

25 900 000

1

59.

IDEALBODY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

25 000 000

1

60.

Shell Hungary Kereskedelmi Zrt.

25 000 000

1

61.

InterCash Consulting Tanácsadó Kft.

24 324 800

3

62.

DIREKT MARKET Kft.

22 222 000

2

63.

MAX-IMMUN Rák-és Immunkutató Kft.

21 000 000

1

64.

Gastroyal Food Vendéglátóipari Kft.

20 000 000

2

65.

H & T Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

20 000 000

1

66.

Investech Informatikai és Kommunikációs Kft.

20 000 000

1

67.

Ringier Kiadó Kft.

20 000 000

1

68.

Szécsény-Mill Kft.

20 000 000

1

69.

WIZZ Air Hungary Légiközlekedési Kft.

18 570 000

2

70.

BIOFARMA INTÉZMÉNY Kft.

18 427 000

2

71.

ALAMI Kereskedelmi és IpariKft.

17 300 000

1

72.

ITV ALBATECH Irodagéptechnikai Kft.

16 200 000

1

73.

Group Saving Szolgáltató Kft.

16 100 000

2

74.

VitaminKosár Gyógyszer Forgalmazó és Szolgáltató Kft.

16 000 000

1

75.

CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft.

15 400 000

1

76.

Credigen Bank Zrt.

15 000 000

2

77.

LIBRI Könyvkereskedelmi Kft.

15 000 000

1

78.

LÍRA KÖNYV Zrt.

15 000 000

1

79.

McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft.

15 000 000

1

80.

Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft.

15 000 000

1

81.

ROYALSEKT Pezsgő-, Bor-, Üdítőital-gyártó Szövetkezeti Pincészet Zrt.

15 000 000

1

82.

SUN BOOKS KönyvkereskedelmiKft.

15 000 000

1

83.

Vitál Direkt Kft.

15 000 000

1

84.

Magyar Villamos Művek Zrt.

14 700 000

1

85.

ERGOLAKK Kereskedelmi Kft.

14 300 000

1

86.

TVBrands Kft.

14 000 000

1

87.

EsoTV Magyarország Kft.

13 500 000

1

88.

New Face Média Ingatlanforgalmazó Kft.

13 000 000

2

89.

TeleMedia InteracTV Produkciós Kft.

13 000 000

2

90.

Boiron Hungária Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

12 600 000

1

91.

RESORT CLUB Hungary Kft.

12 439 640

1

92.

Impulser-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

12 000 000

1

93.

Sanoma Budapest Kiadói Zrt.

12 000 000

1

94.

Lyoness Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

11 000 000

2

95.

Hold-Financial Kft.

10 334 000

1

96.

AUCHAN MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

10 000 000

2

97.

Berlin-Chemie/A. Menarini Magyarország Szolgáltató Kft.

10 000 000

2

98.

Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt.

10 000 000

1

99.

Inpulsive Energy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

10 000 000

1

100.

Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.

10 000 000

1

101.

Magyar RTL Televízió Zrt.

10 000 000

1

102.

Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.

10 000 000

1

103.

MEDITENS HUNGARY Marketing, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

10 000 000

1

104.

VIVA NATURA WORLD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

10 000 000

1

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!