Gazdaság

2014.09.16. 05:50

Jön a pénz a gazdaságba

Herend – A kormány az uniós fejlesztési pénzek 60-65 százalékát vállalkozásfejlesztésre kívánja fordítani. Mindezt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hangsúlyozta, amikor herendi lakossági fórumát követően interjút kértünk tőle.

Tremmer Tamás

Időszerűbb nem is lehetne a beszélgetés Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel, hiszen José Manuel Barroso, az Európai Bizottsági leköszönő elnöke a minap adta át Orbán Viktor kormányfőnek a 2014-2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó Partnerségi Megállapodást. A dokumentumban lefektetett keretek alapvetően meghatározzák Magyarország következő hétéves fejlesztéspolitikáját, hiszen a magyar társfinanszírozással együtt összesen mintegy 25,4 milliárd eurónyi – több mint 7000 milliárd forint - fejlesztési forrást rögzítenek.

- Mik lesznek a gazdasági fejlesztések fő irányai? - kérdeztük a minisztertől.

- A források 60-65 százalékát vállalkozásfejlesztésre szánjuk, elsősorban a kis-, és középvállalkozásokra koncentrálunk. Lehetőség szerint munkahelyteremtéssel járó beruházásokat várunk, és szeretnénk hozzájárulni az export élénkítéséhez is. Azért az döbbenetes, hogy nálunk mindössze háromezer olyan cég van, amelyik exportképes terméket tud gyártani, miközben 9-12 ezer lenne az ideális! Ennél konkrétabbat azonban nem tudok mondani, mert még az egyeztetés folyamatában vagyunk.

- Mikorra várhatóak a pályázati kiírások megjelenése?

- Az operatív programokat október 6-án szeretnénk kiadni.

- Úgy tudjuk, kisebb keretösszegű pályázatokat brüsszeli elfogadás nélkül is meghirdethetnek a magyar hatóságok. Terveznek ilyet?

- Igen. A lehetőség úgy szól, hogy a kormányzat bármit kiírhat, de ha olyat írunk ki, amit a végén nem támogat az EU, akkor azt hazai forrásból kell megvalósítani. Nagyjából azért látjuk, mely elképzeléseinket – mint például a közlekedési programjaink - nem kifogásolják. Az október elején kiírandó pályázatok egy része éppen ebbe a kategóriába tartozik majd.

- Veszprém megye szívfájdalma a 8-as főútvonal fejlesztésének háttérbe szorulása. A korábbi tervek szerint 2027-28-ban lehet 2x2 sávon Székesfehérvárról eljutni az országhatárig. Nem lehet ezt felgyorsítani?

- A 8-as több pontján most is folynak munkák, mi elkötelezettek vagyunk ezek erőteljesebb folytatásában.

- A stratégiai fontosságú pápai NATO laktanya miatt már a korábbi kormányok is beígérték 83-as főútvonal korszerűsítést az M1-es és Pápa között. Mikor valósulhat ez meg végre?

- Ez hosszadalmasabb folyamatnak tűnik, de azért van remény, mert a kormány azt tervezi, hogy minden jelentősebb város könnyen elérhető legyen. Pápa a laktanya miatt ide tartozik, ezért van esély a bekötésre.

- Magyarország versenyképessége nem fokozható a vasút nélkül, nyilatkozta minap. A pápaiak évek óta várnak a vasútvonal villamosítására. De a Balaton északi partján is dízelmozdonyok járnak. Ebben az uniós ciklusban sor kerülhet ezek villamosítására?

- Elkötelezettek vagyunk a vasúti közlekedés fejlesztése mellett. Egy turistának ne kelljen órákat utaznia, míg lejut a Balatonhoz. A déli-parton megindult a fejlesztés, az északi is sorra kerül. A pápai szakasz villamosítására is látok esélyt ebben az uniós ciklusban.

Fotók: Nagy Lajos

- Magyarország versenyképessége és energiabiztonsága szempontjából kulcskérdés, milyen mértékben sikerül kiaknázni a megújuló forrásokban rejlő lehetőségeket. Milyen lehetőségeket lát a biogáz, a nap-, és szélenergia hasznosítására?

- Magyarország rendelkezik energia mix-szel. Mi azt mondjuk: atom-, szén-, és zöldenergia, e hármasnak kell megtartani a megfelelő szintű egyvelegét. Nagyon fontos a zöld energia, az ezek részarányára tett uniós vállalásunkat egy évvel korábban tudjuk teljesíteni. De azt látni kell, atom nélkül nem tudjuk megcsinálni az energiapolitikánkat.

- A mixben másik elem a szén. A kormány számol a bányászattal, ez hangzott el a legutóbbi bányásznapon. Ajka, Várpalota bányászvárosok, itt nem terveznek bányanyitást?

- Azt nem tudom, nyílnak-e bányák a megyében, de azt tudom, a bányászatról nem szabad elfeledkeznünk, nem véletlenül nyitottunk Komlón vájáriskolát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!