Gazdaság

2009.10.20. 12:37

Falun az áram is drágább? - Sok fogyasztónak rendkívül megterhelő az éves fizetési rend

Pula, Győr - Évente egyszer olvassa le a számlát és követeli a pénzt az áramszolgáltató a falvakban, ahol nagyobb gondot jelent ennek kifizetése.

Nagy Terka

Régi előfizető olvasónk Puláról jelezte ezt a problémát.

Az áramszolgáltató takarékossági okokból évente egyszer olvassa le a villanyóraállást, és a havonta esedékes részletfizetési díjon felüli különbözetet egyszerre kellene befizetni. Az erdők övezte Pulára, ahol viszonylag sok a kárpótláskor visszakapott erdő, s tulajdonosaik kizárólag saját fával fűtenek, megérkeztek az E.ON éves áramszámlái.

- Ketten élünk mozgáskorlátozott párommal a házban, cserépkályhákkal fűtünk, gázzal főzünk, ám az áramdíj-emelések és az áfaemelés következtében közel 60 ezer forintot kell szeptember 30-ig befizetni. A falu lakói azonban most felháborodtak. Van, akinek 80 ezer forintot számláztak, a másiknak l20-l40 ezret, és akad olyan ház is, ahol 240-309 ezer forintot kellene befizetni. Mindenki tudja, hogy a falvakban lényegesen nagyobb arányú a kisnyugdíjasok, szakképzettség és így munka nélküliek száma, mint a városokban. Alacsonyabbak a nyugdíjak, a fizetések, és a rohamosan növekvő útiköltségek is a falvak bejáró lakosait terhelik. Ráadásul gyakran előfordul, hogy a szolgáltató nem vizsgáltatja végig ilyentájt a vezetékek, oszlopok állapotát, és emiatt egyes utcák, házak, hegyoldalak, falvak télen egy-egy fa vagy villanyoszlopsor kidőlése miatt napokig áram nélkül maradhatnak - állapította meg levelében Nádor István.

Az E.ON a lakossági fogyasztóknál 1995 második fele óta éves elszámolási módot alkalmaz: a mérőket évente egyszer olvassák le, a köztes időszakra az előző éves átlagfogyasztás szerint havi rendszerességgel részszámlákat állítanak ki. Annak érdekében, hogy a részszámlák minél inkább megfeleljenek a valóságnak, azok megállapításánál mindig az előző évi valós fogyasztást veszik alapul, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy az így beállított fogyasztást bármikor a saját igényeiknek megfelelően módosítsák a fogyasztók. A társaság arra is lehetőséget biztosít, hogy havonta, az ügyfél által diktált óraállásnak megfelelően készítse el a havi számlákat. Ezt írásban kell jelezni az ügyfél-szolgálatnak, és postázzák a módosítás elvégzéséhez szükséges nyilatkozatot.

- Társaságunknak nem érdeke a kikapcsolás, így minden kezelhető esetben törekszünk a közös megegyezésre, rendezésre. Átmeneti fizetési nehézségek esetén ügyfeleink élhetnek a részletfizetési lehetőséggel. Amennyiben a részletfizetésnek egyik fél részéről sincs akadálya, úgy erről külön megállapodást köt a szolgáltató és az ügyfél. A fogyasztási helyekre a Budapesti Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság által hitelesített mérőket szereljük fel, melynek adatai a számlázás alapjául szolgálnak. Amennyiben fogyasztóink szerint fogyasztásmérőjük nem a ténylegesen felhasznált energiát méri, azaz hibás, lehetőségük van arra, hogy mérő-órájukat ellenőriztessék. Azonban fontos megemlíteni, hogy az ellenőrzés költsége a fogyasztásmérő hibája esetén az áramszolgáltatót terheli, ha hibát nem találnak, a költségeket a panaszosnak kell fizetni - közölte az E.ON, hozzátéve: a hálózatukon az üzemviteli bejárásokat minden évben elvégzik, idén az első negyedévben. A felvett hiányosságokat kijavítják.

Pulán a községi transzformátorállomáson idén transzformátort cseréltek. A települést ellátó 20 kilovoltos vezetéken idén két üzemzavar volt, de ezek egyike sem érintette Pulát, illetve környékét.

Hiba a ház saját hálózatában is lehet

Az E.ON kommunikációs osztályán elmondták még: a magas villamosenergia-felhasználásnak több oka is lehet: régi belső hálózat, régi, esetleg elhasznált villamos berendezés, fogyasztói szokások. Ilyen esetekben javasoljuk ügyfeleinknek, hogy a saját, belső hálózatukat és a berendezéseket vizsgáltassák meg külső szakértővel, villanyszerelővel - mondta az ügyintéző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!