Gazdaság

2014.12.03. 21:12

Békét a kereskedelemben!

Megyei körkép - Az elmúlt hetek vitái megosztják a vásárlókat, és a munkavállalókat is, és ellehetetleníti az értelmes szakmai vitát a vasárnapi nyitva tartásról is. Nem lehet a vasárnapról úgy vitázni, mint a láncokra mért hetedik csapásról.

Mindezt Mürkl Mónika, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) Veszprém-Fejér Megye titkára osztotta meg a Naplóval. Leszögezte, a KASZ korábban támogatója, és egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartás törvényjavaslatának. Ugyanakkor eddig sem és korábban sem értettek egyet olyan változtatással, amely eredményeként csökken a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember tud dolgozni a jövőben. Azt látják, hogy a most zajló vita az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról rossz irányba ment, és a fontos garanciákat egyáltalán nem érinti. Ezért a szakszervezet higgadtságot kér a jogalkotótól!

Az elmúlt hetekben váratlanul előkerült jogszabály-tervezetek súlyosan támadják a kereskedelem egészét. Az áruházláncok megbüntetésével, fenyegetésével, végső soron Magyarországról történő kiszorításukkal súlyosan veszélyeztetik az ott dolgozók munkahelyeit, az érintett családok létbiztonságát, megélhetését.

Mürkl Mónika jelezte, elfogadhatatlan számukra a kereskedelemben mára kialakult rendkívül alacsony bérszínvonal. Azt is látják, hogy kevés az esélyük a dolgozói szegénység enyhítésére, jelentősebb bérfejlesztésre, ami még inkább felerősíti a vasárnapi pótlékok, keresetek féltését. Éppen ezért a KASZ a jelenlegi helyzetben azt támogatja, hogy a mai formában ne fogadják el a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, hanem azt együtt tárgyalják a minimálbérrel, a garantált bérminimummal és a bérfejlesztéssel. Ennek kapcsán garanciákat várnak a kormánytól és a munkáltatóktól, hogy a vasárnapi bérpótlék kiesése esetén a dolgozók addigi keresete ne csökkenjen. Erősíteni kell a vasárnap pihenőnap jellegét, a munka törvénykönyvében meg kell emelni a vasárnapi pótlékot, ezzel együtt a kereskedelemben dolgozók számára tegyék lehetővé az önkéntes munkavállalást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!