Gazdaság

2014.08.30. 23:20

A sok eső nem tett jót a paradicsomnak

Még tart a lecsószezon, de a piacokon, vásárcsarnokokban azt is láthatjuk, itt az ideje a savanyúságok eltevésének.

Varga Ibolya

A megyeszékhely vásárcsarnokában legalább kedden és pénteken úgy tűnik, hogy kezdünk újra visszaszokni a piacokra, a friss ízeket keressük és hajlandók vagyunk akár többet is fizetni azért, ami egészséges. Egyre többen igénylik, hogy határainkon belül érlelt legyen a zöldség, amit megvesznek. Az őstermelőknek kialakított szigeten minden árusnak kezd kialakulni a stabil vendégköre.

Még tart a lecsószezon, a jó minőségű paprikát, paradicsomot, hagymát is alacsony áron magkaphatjuk, ugyanakkor már megjelent a zöldparadicsom is, ami első látásra korainak tűnik. Aztán Jandala Attila, aki Zircen és Nagyesztergáron termeli meg a zöldséget és a gyümölcsöt, elárulja, hogy a sok csapadék nem tett jót a paradicsomnak, a gombabetegségektől csak azok tudták megmenteni, akik sűrűn permeteztek. Ő nem tartozik ebbe a körbe, bár nem biotermelő, de minimálisra szorítja vissza a szerhasználatot és amikor már heteken belül várható a termény érése, akkor teljesen el is hagyja. Burgonyából kínálja a legnagyobb választékot, de van paprikája, többféle hagymája, káposztaféléket is nevel és gyümölcsöket is hozott magával. Utóbbiakból még van barack, de már szilva és alma is.

Böjte Tiborné, Erika a sümegi családi gazdaságban készült füstölt termékeket hozta el a piacra (Fotó: Penovác Károly)

A paradicsomról hasonlóan vélekedik Dezső Károlyné, Marika is, aki Felsőörsön hatszáz négyszögölös kertjében termeli meg a piacra szánt árukat. A területén negyven gyümölcsfa is van. A paradicsom egy részéből ivólét készített és a korábban elkészített lekvárjait is kedvelik a vásárlói. Mandulát, diót is termeszt. Csepi Istvánné, Ilona Balatonvilágosról jön be rendszeresen a veszprémi piacra, minket most az ökörszív paradicsomja állított meg. Ez nagyméretű bogyókkal ajándékozza meg a kertészt, bőtermő és remekül felhasználható a lecsóhoz vagy a befőzéshez. Ha nem venném észre, beszélgetőtársaim felhívják a figyelmemet arra, hogy már kapható a cecei paprika, sokféle káposzta kínálkozik arra, hogy egyedi savanyúságot készítsünk belőlük. A szilva is olyan mennyiségben fordul elő, hogy már a lekvárkészítésen is érdemes gondolkodni. Szőlőből leg-alább tízfajta kapható, de csak elenyésző részük termett Olaszországban. Úgy tűnik, a darazsak is tudják, mi a jó, mert leginkább a muskotályos zamatú Irsai Olivért kóstolgatják. Azt mondják, szőlőből is a kéket érdemes leginkább fogyasztanunk, de azt még nem láttam, a kínálat kilencven százaléka fehér és van egy kevés piroshéjú is.

A lecsót nagyon kedveljük, amit az is mutat, hogy ha az étlapon magyaros jelzővel látnak el egy fogást, az azt jelenti, hogy lecsós. Ehhez az ételhez viszont jól tesszük, ha egy kis füstölt szalonnát használunk, aminek a zsírján megdinszteljük a hagymát és nem hagyjuk ki belőle a füstölt kolbászt sem. Az őstermelők, kistermelők piacán, de ezen kívül is remek házi készítésű disznóságok között válogathatunk. Böjte Tiborné, Erika Sümegről jár rendszeresen Veszprémbe, de pénteken Sümegen is piacnap van, ott most a férje árusít és még Káptalantótiban találkozhatunk velük. A sertéseket maguk nevelik fel. A recepteket a családfő dolgozta ki, felhasználta hozzájuk a helyi hagyományos leírásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!