Gazdaság

2015.01.28. 15:20

A pékségben nem emeltek árát

Tizenkilenc százalékot, 10059 pontról 8190 pontra esett a magyar gabonafélék együttes ármozgását kifejező Magro Gabonaindex (MGX) egy év alatt.

Szám Dorottya

Ez azt jelenti, hogy átlagosan 19 százalékkal lettek olcsóbbak a gabonafélék 2013 decembere és 2014 decembere között – értesült a Napló Németh István gabonapiaci szakértőtől. A nagy zuhanás egyik gabonafélét sem kerülte el.

Leginkább a kukorica ára esett, összesen 21 százalékot. Decemberben átlagos 38 706 forinton forgott tonnája. Az árpa ára szintén csökkent, a tavalyi év utolsó hónapjában 39 693 forint volt a termelői ára, 16 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt. A búzapiac sokkal kisebb ármozgásokkal vészelte át az elmúlt évet, mindössze 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Ez azt eredményezte, hogy a malmi búzáért átlagosan 49 050 forintot, a takarmánybúzáért 43 600 forintot adtak tonnánként decemberben.



A kukorica ára ugyan 2014 első negyedében növekvő pályára állt, de júniustól drasztikusan csökkent, ahogy egyre biztosabban megbecsülhető lett a várható termés mennyisége. Mint ismert, nagyon sok kukorica termett Magyarországon és globálisan is 2014-ben. Az időjárás a vegetációs időszak teljes hosszában nagyon kedvezően alakult az országban. Az áresés így az erős kínálati piacnak volt a következménye. A legutolsó adatok szerint csaknem 9,2 millió tonna termett hazánkban, ami történelmi rekord. Búzából, ezzel szemben, csak jó átlagos eredmény született. A betakarított 5,2 millió tonna nagy része pont a sok nyári csapadéknak köszönhetően csak gyenge takarmány minőségű lett. A búza ára tavaly az aratásig erősödött, majd jelentősen csökkent és most az új évben indult el egy drágulási folyamat. Németh István szerint a jövőben lassú drágulás várható. Az első félév végére a malmi búza 54 ezer forint, a takarmánybúza pedig 48 ezer forint lehet. A kukorica ára ugyanakkor elérheti a 45 ezer forintot is a mostani piaci várakozások alapján.

Czyntula Tamás saját pékségében nem emelt árat az utóbbi néhány évben és nem is készül áremelésre. A Naplónak úgy nyilatkozott a cég az ügyvezetője, nem tud róla, hogy bármerre mozdult volna a gabona ára.

– Két éve már, hogy ugyanattól a beszállítótól vásárolok, de nem emeltem árat. Nem látok rá okot, hiszen az alapanyagot változatlan áron szerzem be, még a csomagoló anyag, a zacskó sem kerül többe. Az üzlet bérleti díja sem változott. Mivel vidékre nem szállítok, a benzin árának változása ugyancsak nem indokolta eddig sem és most sem, hogy árat változtassak. A beszállítóim viszont panaszkodnak például az útdíj bevezetése miatt, de ahogy mondtam, mégsem emeltek ők sem – magyarázza az ügyvezető.

Hozzáteszi, hogy folyamatosan akciózik, a vevők becsalogatásáért és megtartásáért mindent elkövet. Áremelésre pedig nem is készül mostanában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!